Tárcajegyzet: az elfelejtett évszak…

…szeretném leszögezni, hogy megvan a hangulata a júniusi, júliusi, augusztusi felhőkből aláhulló vízcseppeknek. Szeretem, ha végiggördül az arcomon, és nem tagadom, tetszik, amikor a verítékemmel keveredve finom, sós ízű lesz. A hajam is elázhat, a ruhám, a cipőm… mindenem.

Ahogy szalad az ember gyereke és próbál eresz alá érni, miközben igyekszik a pocsolyákat több-kevesebb sikerrel kikerülni, átugrani. Persze, vigyázva, nehogy az egyik „tavacska” közepén végezzük. Az egészben, mármint a nyári esőben, egyszerre ott a felfrissülés, a megtisztulás, a feltöltődés, az összenevetés íze. A nevetésé. Igen, mert mindegy, hogy ki, hány éves: pár pillanatra mindenki újra gyermekké lesz és kacag. Nyári eső, de jó is ez… Köszönöm neked természet, Isten, időjárás, évszakok… Hm… De van egy apró hiba a nagy idillben.

Hol a Nyár? Elbújt? Elfogyott? Nincs rá igény? Vírusos lett? Hahó! Én itt vagyok és várlak. Gyere, melegíts, hevíts fel, forrald fel a testem, a bőröm, a szívem, a lelkem! Elvégre ez a dolgod, Nyár! Végezd el a feladatod! Itt nálunk, emlékszel még, ilyenkor te vagy a főnök. Hol késel!? Szükségünk van rád! Az nem lehet, hogy te ne légy itt velünk. Az esőcseppek megérkeztek időben… Várunk nagyon, Nyár!

U.i.: Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy most, július 26-án, újra… eleredt az eső.

Erbé
Kárpátalja.ma