A Real Madrid és a Juventus is kiesett a Bajnokok Ligájából
Péntek este folytatódtak a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágói. A Real Madrid a Manchester Cityhez látogatott, a Juventus pedig az Olimpique Lyon csapatát fogadta, az előírásoknak megfelelően üres lelátók előtt. A párharcok első mérkőzéseit még február 26-án rendezték meg.
A nyolcaddöntők felét még márciusban lejátszották a csapatok, így a négy gárda már azóta várta a sorozat újraindulását. A Gulácsi Pétert és Orbán Willit foglalkoztató német RB Leipzig az angol Tottenhamet búcsúztatta, a spanyol Atletico Madrid pedig a címvédő angol Liverpoolt, az olasz Atalanta a spanyol Valenciát ütötte ki, a francia Paris SG pedig a német Borussia Dortmundon jutott túl.
A Manchester City előnyből várhatta a Real Madrid elleni visszavágót, mivel idegenben 2:1-es győzelmet arattak Guardiola tanítványai. A madridiak soraiból hiányzott a sárga lapok miatt eltiltását töltő csapatkapitányuk, Sergio Ramos. Az angolok jól kezdték a mérkőzést, már a kilencedik percben megszerezték a vezető találatot Varane hibáját követően. A vendégeknek Benzema fejesgóljával még sikerült egyenlíteniük a 28. percben, de több gólt már nem tudott szerezni Zidane legénysége a találkozón. A City, ellentétben a Madriddal, még egyszer betalált ellenfele hálójába, Gabriel Jesus a 68. percben biztosította be csapata számára a továbbjutást. Ami a Manchester City második gólját illeti, kísértetiesen hasonlított az első találatukhoz: ismét Varane hibázott nagyot, amit könyörtelenül kihasznált a hazai csapat támadója. A City kettős győzelemmel, összesítésben 4:2-vel lépett tovább a negyeddöntőbe.
A másik párharc esetében a Lyon várhatta csekély előnyből a mérkőzést, mivel hazai pályán 1:0-ra győzték le a Juventust. A franciák idegenben is gyorsan megszerezték a létfontosságú góljukat, Depay a tizenkettedik percben értékesítette a megítélt büntetőt. A hazaiak szintén tizenegyesből szereztek gólt, Cristiano Ronaldo a 43. percben egyenlített. A 60. percben a portugál duplázni tudott, de több gól már nem született az összecsapáson. A Lyon nagy meglepetésre kiejtette a Juventust, köszönhetően idegenben lőtt góljának. A negyeddöntőben a franciák ellenfele a Manchester City csapata lesz.
Szombat este rendezik a Barcelona–Napoli és a Bayern München–Chelsea összecsapásokat, szerdán pedig már az Atalanta–PSG negyeddöntővel folytatódik az első számú európai kupasorozat.
A Bajnokok Ligája pénteki nyolcaddöntőinek eredményei:
Manchester City (angol) – Real Madrid (spanyol) 2:1 (továbbjutott a Manchester City 4:2-es összesítéssel)
Juventus Torino (olasz) – Olimpique Lyon (francia) 2:1 (továbbjutott a Lyon 2:2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal)
Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma