Rendkívüli nyugdíjkiegészítést kapnak a cseh nyugdíjasok
Rendkívüli 5000 koronás (67 500 forint) nyugdíjkiegészítést kapnak decemberben a cseh nyugdíjasok. A két kormánykoalíciós párt, az ANO és a CSSD megállapodásáról Andrej Babis kormányfő és Jan Hamácek első kormányfőhelyettes pénteken délután közösen tájékoztatták a közvéleményt.
Hamácek kijelentette: a kormány ezzel a juttatással szeretné támogatni a nyugdíjasokat, akiket a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett áremelkedések jobban sújtottak, mint a dolgozókat. Míg országos szinten éves összehasonlításban a vásárlói kosár árindexe 3,4 százalékkal emelkedett, addig a nyugdíjasok speciális vasárlói kosara 3,9 százalékkal lett drágább.
Az ellenzéki pártok a kormánykoalíció döntését populizmusnak és a szavazók megvásárlásának minősítették.
Babis újságíróknak azt mondta, hogy az egyszeri juttatás értéke mintegy 15 milliárd koronát (202,5 milliárd forint) tesz ki, a kormánykoalíció számításai szerint az idei költségvetésben megvan erre a megfelelő keret.
Csehországban jelenleg mintegy 2,41 millió személy kap öregségi, és 419 ezer rokkantsági nyugdíjat.
„Javaslatunk nem korrupció, nem az idősek szavazatainak a megvásárlására szolgál” – utasította vissza az ellenzéki bírálatokat a cseh kormányfő.
Jana Malácová szociáldemokrata munkaügyi és népjóléti miniszter szerint a nyugdíjasokat a társadalom többségénél jóval nagyobb mértékben érintették negatívan a koronavírus-járvány következményei, ezért a nekik nyújtott rendkívüli kormányzati támogatás megalapozott.