Nagy lehetőséget szalasztott el a Zakarpattya

Az ukrán másodosztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójának mérkőzéseit március 25-26-án rendezték. A forduló ezúttal sem volt teljes, hiszen a Dnyiszter – Feniksz Illicsovec mérkőzés a vendégcsapat távolmaradása miatt maradt el, míg további két mérkőzést Krimteplitsa – Dinamó-2 valamint a Heliosz Harkiv – Csornomorec Odessza mérkőzéseket későbbi időpontokban április 19-én, illetve május 5-én rendezik majd meg.

 

A forduló nyitómérkőzésén az ungvári Zakarpattya Munkácson fogadta az Arszenal Bila Cerkva csapatát. A találkozó esélyesének a hazai gárda számított, ám a vendégek már a 15. percben megszerezték a vezetést. A hazai csapat nem sokkal később Davidov 29. percben szerzett találatával egalizált. A térfélcserét követően az 54. percben a Zaki Szerhij Nudnij büntetőjével megszerezte a vezetést is. Úgy tűnt, hogy a győzelemért járó 3 pontot sikerül a hazai csapatnak begyűjteni, sajnos azonban a mérkőzés tartogatott még egy fordulatot. A 81. percben Lebegyinec góljával sikerült a vendégcsapatnak egyenlíteni. Ennek köszönhetően a csapatok kénytelenek voltak megosztozni a pontokon. A hajrában elhullajtott 2 pont még hiányozhat a végelszámolásnál a feljutásért küzdő kárpátaljai csapatnak.

Szintén pontosztozkodással zárult további három mérkőzés. Az Energetik Burstin Prikarpattya Ivano-Frankivszk, a Niva Vinica Bukovina Csernyivci, illetve a Sztaly Alcsevszk Titán Armjanszk mérkőzéseken nem bírtak egymással a csapatok. Az előbbi két találkozón 1:1-s, az utóbbin 0:0-s döntetlen született.

A tabella első két helyezettje meglepő vereséget szenvedett. A PFK Olekszandrija a Naftovik-Ukrnafta otthonában 0:1 arányban kapott ki, míg az FK Lviv Zirka Kirovograd vendégeként volt kénytelen 0:3 arányban kapitulálni.

A bajnokságot veresége ellenére továbbra is 46 ponttal a PFK Olekszandrija vezeti a 43 pontos FK Lviv előtt. Az ungvári Zakarpattya döntetlenjének köszönhetően egy ponttal lemaradva a dobogó harmadik helyén foglal helyet.

A góllövőlista első három helyén nem történt változás.