Lokalizálták az erdőtüzet Luhanszk megyében

A lángok már nem fenyegetik a környező településeket, nyilatkozta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a megyében tett látogatása után – tájékoztat a korrespondent.net október 2-án.

Megközelítőleg 19 ezer hektár erdőt és 250–400 lakóépületet érintett a tűz a Luhanszk megyében.

Szergej Járov, az ukrán belügyminiszter első helyettese elmondta, hogy egyelőre vizsgálják a tűz keletkezésének okait. Előfordulhat, hogy gyújtogatás, bűncselekmény vagy az erős szél és az eső hiánya a tűzvész okozója.

A kormány kész kártérítést fizetni az áldozatoknak: 300 ezer hrivnyát kapnak azok, akiknek a háza a tűzvészben teljesen megsemmisült, 200 ezer hrivnyát kapnak azok a családok, amelyeknek hozzátartozói a tűz áldozatai lettek, 50 ezer hrivnyát pedig azok, akiknek egyes házrészeit pusztították el a lángok – emelte ki a belügyminiszer-helyettes.

Kárpátalja.ma