Kárpátalja anno: téli vers
Ugyan még nem esik a hó, s a hőmérő higanyszála is épphogy nulla alá kúszik, tagadhatatlanul tél van. A nappalok rövidek és szürkék, az éjszakák szelesek és ködösek. Jól jön a meleg kabát, s könnyen elcsábulunk egy csésze forró csokira vagy forralt borra. Az ilyen hosszú téli napokra szól az a vers, amely a Határszéli Ujság 1911. február 13-i számában jelent meg:
„Az élet mostan fagy és hó:
S a szobában ülni jó
Jártunk nyáron eleget,
Élvezzünk kis meleget
Vagy a kályha mögé bújva
Vagy a kézre nagyot fújva
S ha a tél szivedbe gázol
S te barátom igy is fázol:
Arcod kék, orrod veres,
Menj, csak menj és hőt keress!
Így könnyezve, fagyva, fázva
Eljutsz a Grand-kávéházba.
Ott bizonnyal lelsz kis hőre,
Néhány kabaretli — nőre!
S zsebeden átfut az áram,
Mert Varjassal jöttek páran:
Az egyik egy picike,
Úgy hívják, hogy Fricike!
S Ferinek is nagy a bája,
Melegít a hangocskája
S Szerén a bébariton,
Ő se hideg, gyanítom
S te, barátom, mégis fázol?
Fület fogsz és lábat rázol?
Menj és keress dicsőséget,
Csak csupán a meleg végett
És a láng, én mondom, téged
Fölgyujt és pirosra éget.
Lám, három úr, aki fázott,
Es A Ujhelybe zónázott,
Megragadván az alkalmat,
Nyújtott egy kis irodalmat
S mig a tél javában hütött,
Közönségnek jól befűtött
Voltak is ott elegen,
Megköszönték melegen
S birtokában egy nagy láznak,
Többé bizony ők nem fáznak.
Az élet most fagy és hó,
S a szobában ülni jó
Nincsen most jobb a zárt légnél
S legjobb tán a rendőrségnél!„
Marosi Anita
Kárpátalja.ma