Kárpátalja anno: a Kárpátok azoknak, akiknek sohasem elég hosszú a tél

Sujtó (Stahl) Béla gimnáziumi tanár, a Magyar Turista Egyesület titkára a Turisták Lapja 1940. évi 4. számában írta meg téli, főként a kárpátaljai síelési lehetőségekre vonatkozó beszámolóját. Egy-egy hetet töltött el vidékünkön, melynek egyik legfőbb értékének tekintette, hogy a téli évad itt jóval hosszabb, mint más magyarországi területeken. Míg az ország belsejében karácsony környékén még sehol sem volt síelésre alkalmas hegyoldal, addig a Kárpátokban karácsony első napjára 20 centiméteres hó esett. Sujtó Béla és 17 fős sícsapata Rónafüredről indult el feltérképezi a Kárpátok adta síelési lehetőségeket.

„Amikor az újév küszöbén elhagytuk egyesületünk Rónahavasi-menedékházát, combig érő, friss, laza hóban siklott a lécünk. Deszkáink olyan mélyre süppedtek be, hogy addig nem is láttuk őket, amíg el nem értük Rónafüredet. Háromnegyedméteres volt már a hótakaró ekkor Kárpátalja magasabban fekvő hegyvilágában. Otthon pedig még mindig csupaszok voltak a hegyek. A rádió rendszeresen közölte a Kőrösmező feletti Kozmjescseki erdészház környékének vérszegény hóadatait. Ezek alapján a gyanútlan nem is sejtette, hogy más, szerencsésebb vidéken mennyivel több hó várja a vállalkozásra kész síelőket. A vállalkozási kedvnek bizony nem szabad hiányoznia, mert a félreeső Rónahavast megközelíteni, az élelmiszereket oda felszállítani, egész kis expedíciót jelent.

Január közepén azután másutt is megjelent a hó. Hullott belőle annyi, hogy most már azt is tudjuk, amint szerkesztőnk megírta, hogy »a hóból is megárt a sok.« Nem panaszkodhattunk, március derekáig tartott az évadunk. Csak március közepén tépázta meg a Nap heve a hótakarót. A Budai-hegyekben 17-én már csak hófoltokon csúszkálhattunk. Kárpátalján ugyanakkor még javakorát élte a tél. Nagycsütörtökön beköszöntött a hivatalos, naptári tavasz. Ezen a napon fent a Plájon délután havazgatott. Nagypénteken friss hó borította a hegyeket, húsvét reggelén Volócon sűrű pelyhekben esett a hó. A Rjapecka oldalában olyan vastagra hízott hóbundát találtunk, hogy szomorodott szívvel gondoltunk a közeli hazatérésre. Itt még hetekig hódolhat sportjának az a síelő, akinek sohasem elég hosszú a tél, aki sohasem tud igazán betelni sportjának gyönyöreivel.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma