Regionális nyelv lett a magyar Beregszászon
Hivatalosan is használható regionális nyelv lett a magyar Beregszászon, miután a városi tanács (közgyűlés) képviselőinek többsége pénteken megszavazta a nemrég elfogadott kisebbségbarát ukrán nyelvtörvény helyi szintű alkalmazására vonatkozó határozatot.
A nyelvtörvényben biztosított nyelvhasználati jogok megvalósítására vonatkozó indítványt Gajdos István, Beregszász polgármestere, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke terjesztette a tanács elé. Az ülésen megjelent 34 képviselő közül 19 szavazta meg a magyar regionális nyelvként történő helyi alkalmazását – adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál. A tanácsülést követően Gajdos István a sajtónak nyilatkozva elmondta: Beregszászon a nyelvtörvény rendelkezéseit fokozatosan vezetik be, a jogszabály teljes körű alkalmazása másfél-két év múlva lesz lehetséges, mivel több mint harminc törvényt és jogszabályt kell módosítani annak érdekében, hogy a kisebbségek akadálytalanul élhessenek vele.
Hozzátette: a városban első lépésként a hivatalos nyomtatványokat, űrlapokat, pecséteket, feliratokat készítik el két nyelven, vagyis az ukrán mellett magyarul is. Két nyelven készülnek a jövőben az utcai jelzőtáblák, feliratok, sőt a reklámok is. A beregszászi állami és helyi önkormányzati hivatalokban a megüresedő álláshelyekre igyekeznek olyan tisztviselőket felvenni, akik magyarul is beszélnek. Gajdos István közölte: a városi tanács nyelvtörvénnyel kapcsolatos döntése kötelező érvényű valamennyi beregszászi intézményre és vállalatra.
Forrás: MTI