Barkaszó 700 éves

Egyik korábbi számunkban már hírt adtunk arról, hogy a beregszászi járási Gut község idén, május 17-én programokban gazdag emlékműsorral méltatta fennállásának 700. évfordulóját.
Kárpátalja magyarlakta települései közül azonban nemcsak Gut büszkélkedhet többszáz éves kerek évfordulóval, hanem a munkácsi járási Barkaszó is, melyet a források szintén hétszáz évvel ezelőtt, 1312-ben említenek először. Hét évszázad jeles esemény egy község életében: nem véletlen hát, hogy szeptember első vasárnapján a település református templomában hálaadó istentisztelettel és emlékműsorral méltatták az évfordulót. Az esemény házigazdája a református gyülekezet, főszervezője pedig a KMKSZ helyi alapszervezete volt.
Elsőként Barta Ferenc barkaszói református lelkipásztor szólt a jelenlévőkhöz: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk. (…) Hétszáz esztendő egy település életében hosszú idő – emelte ki a tiszteletes –, s hogy Barkaszó ezt megérhette, annak „titka” a Zsoltárok könyvéből hirdetett igében foglaltatik benne: az itt élő emberekről évszázadokon keresztül, napról napra gondot viselt szabadító Istenünk.” Barta Ferenc az emlékezés fontosságáról is szólt. Az emlékezésnek egy közösség, egy nép szempontjából sokféle módja van – mutatott rá a tiszteletes. Hirdetheti az ősök tetteit, az események történéseit emlékjel, ahogyan tette azt Izráel fiainak pusztai vándorlása kapcsán pl. a Jordán folyó közepén felállított emlékoszlop. Hirdetheti az emlékezést – és ezzel együtt sokszor a hálaadást – egy település neve is. A tiszteletes példaként említette az egyik angolszász települést, mely a Providence – magyarul gondviselés – nevet viseli. Providence lakosai a névválasztás által kívántak emléket állítani az isteni gondviselésnek azért, hogy az alapító atyák települést alapíthattak. És emlékezhet egy közösség az emlékek, a történetek szájról szájra történő átadásával is. A tiszteletes arra kérte a barkaszóiakat, emlékezzenek: emlékezzenek a múltra, az örömben és szomorúságban egyaránt bővelkedő századokra, és adjanak hálát az Úrnak azért, hogy napról napra gondot viselve róluk, megtartotta őket. „Ezért nem félünk, nem aggódunk és nem esünk kétségbe, mert hitben járunk annak a bizonyosságával, amit tanított Mesterünk, hogy elég minden napnak a maga baja. Nem kell a holnapért, a holnaputánért aggódni, hanem tegyük hittel a feladatunkat, a jövőnk nemcsak hétszáz év, hanem örökkévaló távlat, ebbe kapaszkodjunk, ezért áldjuk az Urat!”
Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja beszédében elmondta, hogy bár Barkaszó múltja számos nagyobb Kárpát-medencei magyarlakta településsel összehasonlítva ugyan kevésbé forgatagos és változatos, mégis tiszteletre méltó múltról beszélhetünk, már pusztán azért is, mert megbecsülhető tartalomban bővelkedő múlt ez. „A tartalom pedig maga az igényesség: mégpedig a hit és az oktatás, mint az itt élő magyarság több évszázados megmaradását elősegítő pillérek iránti hatalmas közösségi igény. A barkaszóiak magyarságtudatának erősségét jelzi, hogy eme jeles évfordulóra magyar nemzeti lobogót kértek konzulátusunktól, melyet örömmel átnyújtok” – mondta a főkonzul, aki ezt követően Bimba Évának, a KMKSZ helyi alapszervezeti elnökének, valamint Barta Ferenc tiszteletesnek átadta az említett nemzeti zászlót.
Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) nyugalmazott püspöke egykoron több esztendőn keresztül szolgált Barkaszón. Nem véletlen hát, hogy a barkaszói hívek nagy szeretettel köszöntötték most. A püspök úr János apostol I. leveléből hirdetett igét: „Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” Majd végezetül traktátusokat olvasott fel az ünneplő gyülekezetnek.
Pocsai Vince kígyósi református lelkipásztor Mózes II. könyvéből hirdetett igét, aki beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy a hívek az emlékek továbbadását érezzék kötelességüknek.
Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke külön örömének adott hangot, hogy ezen ünnepségnek a református egyház adhat otthont. Az elnök utalt azon világi kísértésekre, melyek egyes embereken kívül egész közösségek – különösen a kisebbségi sorban élők – jövőjére lehetnek katasztrofális hatással. „Ezen kísértések egyike az a hazug ígéret, hogy az ember jobban élhet, ha beolvad, és feladja nemzeti nyelvét és kultúráját. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy azok a népek, melyek hagyták magukat megkísérteni, már eltűntek a történelem színpadáról. Egy-egy ember kiállása kevés, az egész közösségnek kell megértenie, hogy a jövője és az élete múlik azon, hogy ragaszkodik-e saját hitéhez, kultúrájához” – zárta szavait Gulácsy Géza, aki reményét fejezte ki, hogy amikor háromszáz esztendő múlva utódaink a település ezeréves fennállását fogják méltatni, a református magyar zsoltár akkor is ki fog hallatszani a templom falai közül.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke az 1312-es alapítás jelentőségét méltatta, hozzátéve, hogy a barkaszóiak örömében a szintén hétszáz éves Gut magyarsága is osztozik. A két település lakosainak az évszázadok során sikerült megőrizniük magyarságukat, nem utolsósorban azért, mert volt hitük, és mert igyekeztek szokásaikat, hagyományaikat, nyelvüket megtartani – fejtette ki a szónok. Az oktatás kapcsán Sin József beszámolt a Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG) tanévnyitó ünnepségén történt részvételéről, örömének adva hangot, hogy a tavalyi évtől eltérően idén több volt a tanintézménybe íratott elsős kisdiákok száma. Mindez azt példázza – fejtette ki –, hogy milyen a magyar szülők hozzáállása a kárpátaljai magyarság jövőjéhez. Hiszen egy gyermek iskolába íratásával nem pusztán egy tanintézmény választása történik meg, hanem sorsközösség vállalása is a kárpátaljai magyarság sorsával, jövőjével. A magyar gyermek magyar iskolába adása a kárpátaljai magyar nemzetrész megmaradásának egyik kulcsa – fogalmazott Sin József, majd Reményik Sándor közismert soraival zárta szavait: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát.”
Bimba Éva Barkaszó történetét ismertette, melyből ezúttal helyhiány miatt csupán néhány részletet ragadnánk ki. A község neve a magyar berek és aszó (kiszáradt patakmeder) szavak összetételéből alakult ki, s elsőként a Zichy-kódexben olvashatunk róla, ahol egy 1312-ben kelt adománylevélben Burkuzlow alakban tesznek róla említést. A falu környéke viszont ősidők óta lakott, a helység határában öt, a Kr. e. V. évezredből származó újkőkori település, egy Krisztus születése előtt kétezer éve létezett bronzkori falu, valamint három, a Kr. u. I. századból származó település maradványait tárták fel, s nyomai vannak egy VIII–IX. századi szláv községnek is. A terület később elnéptelenedett, de az Árpád-korban már minden bizonnyal magyar lakosok telepedtek meg a területen, az 1312-ből származó okirat arról tudósít minket, hogy a már létező falut Dancs mester fia, Tamás kapta királyi adományként Károly Róberttől a rozgonyi csatában mutatott hősies­sége jutalmaként. 1312. június 12-én ugyanis a Magyarországot csaknem darabjaira szaggató, önkényeskedő „kiskirályok” ellen fellépő uralkodó a Kassa melletti Rozgonynál döntő győzelmet aratott a Csák Máté által támogatott Abák serege fölött, s ezzel az ütközettel indult meg az oligarchák elleni küzdelem, mely végül is megakadályozta az ország széthullását.
A hitújítás idején itt is megalakult a protestáns gyülekezet, már 1576-ban anyaegyház működött a faluban, mely még a XVIII. században is fából ácsolt templommal rendelkezett, 1809 és 1818 között azonban kő­templomot építettek a hívek.
1664-ben Barkaszón látta meg a napvilágot a falu legnevezetesebb szülötte, Kis Albert, aki már a Thököly-szabadságharcban is részt vett, közkatonából hadnagyi rangig verekedte fel magát, kétszer is megszökött a császáriak fogságából, majd a beregi és az ugocsai erdőkben bujdosott, s Esze Tamás mellett a kuruc mozgalom egyik vezetője lett. 1703 májusában együtt indultak el – seregük élén – Verecke felé a lengyelországi száműzetéséből hazatérő, szabadságharcát megindító II. Rákóczi Ferenc fogadására, aki mindkét kuruc vezért ezereskapitánnyá nevezte ki. 1704-ben azonban Kis Albert a szatmári vár megvívásakor súlyos fegyelemsértést követett el, ami – az ostromló had más vezetőinek a hibáival együtt – oda vezetett, hogy a kitörő védők szétverték az ostromzárat, a fejedelem pedig kivégeztette az ezereskapitányt.
A történeti ismertetést követően Sin József Gut község képviselőjeként egy, a Barkaszó első említésének dátumát viselő beregi szőttest adott át az alapszervezeti elnök asszonynak, valamint Barta Ferenc tiszteletesnek „Isten a mi oltalmunk” felirattal.
A helyi fiatalok verseket, a guti Peres Dóra pedig dalcsokrot adott elő. Különösen nagy tetszést aratott az Ember Orsolya vezette Bátyúi–Újbátyúi Vegyes kar énekes szolgálata, mely a 700 éves évfordulóhoz valóban méltó ünnepi hangulatot teremtett, egyben bizonyságául szolgálva annak, mily tehetséges formáció működik a Beregvidéken.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult, majd a parókia udvarán szeretetvendégségre került sor.