Nevet váltott a Magyar Koalíció Pártja
Magyar Közösség Pártjának hívják ezentúl a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját. Erről szombati kongresszusán döntött a párt. Könnyítettek a párttaggá válás folyamatán is.
Nevet és alapszabályt módosított a Füleken tartott XII. országos kongresszusán a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelyet mostantól Magyar Közösség Pártjának neveznek. Berényi József pártelnök szerint az új alapszabállyal új fejezetet kezdődik az MKP történetében. Sokkal könnyebb lesz belépni a pártba, akár az interneten keresztül is. Az alapszabályról azt mondta, hogy az a párton belüli kompromisszumkeresés jegyében született meg.
A párt megnevezését az aktuális helyzetet figyelembe véve kellett módosítani, a Magyar Közösség Pártja név az eddiginél sokkal jobban tükrözi a csoportosulás jellegét.
A kongresszuson eldöntötték azt is, hogy december 8-án lesz a tisztújítás, és jóváhagyták a Szlovákiai Magyarok Alapdokumentumának végső formáját. Ez a korábban „kisebbségi minimumként” említett dokumentum a szlovákiai magyarság legfontosabb törekvéseit összegző alapelvrendszert tartalmazza. Ezt várhatóan hétfőn írja alá a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nevű civil ernyőszervezet, az MKP és a Most-Híd.
Forrás: origo.hu