Éljünk egészségesen! – Egészséges élelmiszerek boltja Beregszászban
Manapság sokan és sokat foglalkoznak az egészséges életmód kérdésével.
Újságokban, a televízióban, rádióban nap mint nap hallhatunk afelől, hogy milyen fontos a helyes táplálkozás, a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott étrend. Hiába hallunk azonban róla, ha nincsenek közelünkben szakemberek, akik tájékoztatnának, vagy tanácsot adnának e téren.
Aki tegnap Beregszász központjában sétált, kisebb tömegre figyelhetett fel a korzó közepén. Itt ugyanis vásárlással egybekötött termékbemutatót tartottak a nemsokára Beregszászban nyíló biobolt tulajdonosai. Az üzletben a teljes kiőrlésű élelmiszerektől a bogyóterméseken, magokon és aszalt gyümölcsökön át a gyógynövénykészítményekig mindent megtalál majd az érdeklődő.
A nyitás előtt álló üzletről Komjakova Annát kérdeztük, aki egy konferencián hallott információk alapján döntötte el három társával, hogy Beregszászban is bioboltot nyitnak. Elmondta, hogy Ukrajnában körülbelül 15 ilyen üzlet található, s hogy Kárpátalján, Ungvár után, ez lesz a második. Terveik szerint a termékeket az Ukrajna-szerte már hosszabb ideje működő boltokból szerzik majd be, így kívánják elérhetővé tenni a beregszásziak számára a biokészítményeket.
Komjakova Anna megjegyezte, hogy nagyon sok a cukorbeteg, a vérnyomásproblémákkal küszködő ember, s hogy ezek olyan betegségek, melyek kezelhetőek gyógyszerek nélkül is. Mindössze rendszeres mozgásra és helyes táplálkozásra kell törekedni. Utóbbiban kíván segíteni a hamarosan nyíló üzlet, hiszen ott a vásárlóknak szakmai tanácsot is tudnak adni. Hozzátette, ismereteik bővítése céljából tanfolyamot végeznek, hogy ezáltal még több tanáccsal szolgáljanak a hozzájuk fordulóknak abban, miként lehet a különböző betegségeket gyógyszeres kezelés nélkül legyőzni, csupán a bioélelmiszerek és a természet gyógyító erejét használva.
Végezetül Komjakova Anna elmondta, hogy fel szeretnék hívni az emberek figyelmét a vegetáriánus életmód jótékony hatásaira is.
A bolt az Édenkert – egészséges élelmiszerek boltjanevet kapja, s október elsejétől várja az érdeklődőket.
Gál Adél
Kárpátalja.ma