Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti ellenállásról szóló törvényjavaslatot

Az ukrán parlament második olvasatban, azaz végleges formában jóváhagyta pénteken a nemzeti ellenállásról szóló, Volodimir Zelenszkij elnök által beterjesztett törvényjavaslatot.

Az előterjesztést – amely lényegében arról szól, miként készítik fel a polgári lakosságot állampolgári feladatainak teljesítésére háború esetén – 313 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban.

A javaslat egyebek mellett olyan fogalmakat határoz meg, mint a nemzeti ellenállás, a területi védelem és az ellenállási mozgalom.

A törvény szerint a nemzeti ellenállás „Ukrajna átfogó védelmének egyik alkotóeleme, amely magában foglal egy sor intézkedést, amelyeket Ukrajnában békeidőben egy speciális időszak alatt szerveznek és hajtanak végre az ukrán állampolgárok minél szélesebb körének bevonásával a katonai biztonság, az állam szuverenitásának és területi integritásának szavatolása érdekében, ily módon elrettentve és visszaszorítva az agressziót, és elfogadhatatlan veszteségeket okozva az ellenségnek, ami miatt az kénytelen megállítani az Ukrajnával szembeni agressziót”.

A nemzeti ellenállás összetevői a területi védelem, az ellenállási mozgalom és az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra. A polgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra „olyan intézkedéscsomag, amelyet állami szervek és helyi önkormányzati szervek hajtanak végre a hazafias tudat és a fenntartható motiváció kialakítása, az Ukrajna védelméhez szükséges ismeretek és gyakorlati készségek megszerzése céljából”. A polgárok nemzeti ellenállásra való felkészítésének feladata a segítségnyújtás ahhoz, hogy Ukrajna állampolgárai felkészüljenek arra, miként teljesítsék alkotmányos kötelességüket a hazájuk, Ukrajna függetlensége és területi integritása védelmében, továbbá a lakosság felkészítése a sajátos életkörülményekre harcok sújtotta területen.
 
A parlament úgyszintén megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az ukrán fegyveres erők létszámát 11 ezerrel megnövelik. Ebből 10 ezer fog tartozni a területi védelmi erőkhöz, ezer pedig különleges egységekhez. Eszerint az ukrán fegyveres erők teljes létszáma 261 ezer lesz, benne 215 ezer katonával. A területi védelmi erőket kivonják a szárazföldi csapatok kötelékéből, és külön finanszírozásban részesülnek.

Olekszandr Zavitnevics, a nemzetbiztonsági bizottság vezetője felszólalásában kiemelte, hogy az orosz agresszió körülményei között a területi védelem megköveteli a NATO-tagországok tapasztalatainak figyelembevételét.
 
Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy Oroszország márciusban hadgyakorlatokra hivatkozva jelentős katonai erőt – korábbi kijevi közlések szerint legalább 80 ezer főt – és nagy mennyiségű haditechnikát vont össze Ukrajna keleti határainál és az általa 2014-ben önkényesen megszállt Krím félszigeten. A nyugati országok heves tiltakozása nyomán Moszkva bejelentette, hogy április 23-tól visszavonja csapatait az említett területekről, Kijev szerint viszont mindössze 3500 orosz katonát vontak ki a Krímből. Zelenszkij egy május végén tartott sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy Oroszország legalább szeptemberig fenyegetésben tartja Ukrajnát. Szavai szerint akkor mintegy 30-35 ezer orosz katona tartózkodott a Krímben, a Donyec-medencei ideiglenesen megszállt területeken pedig mintegy 35 ezer fegyveres, beleértve a háromezer fős orosz kontingenst. „Ezen felül még 47-80 ezret látunk a határok mentén, számuk időről időre változó, hol növekszik, hol csökken” – tette hozzá, megismételve, hogy csupán a Krím félszigetről vont ki Oroszország 3500 katonát, a többi viszont „helyben maradt”.

Forrás: MTI