Szalagavató ünnepség a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban

Alig telt el egy hónap a tanévnyitó ünnepség óta, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium életében újabb fontos esemény történt. Idén az előző évektől eltérően igencsak korán, szeptember 28-án rendezték meg a gimnázium végzős tanulóinak immár  hagyományossá vált szalagavató ünnepségét. A remény zöld szalagjával 47 tanulót avattak  hivatalosan is végzős gimnazistává.
A rendezvényen, melynek a Beregszászi Művelődési Ház adott otthont, részt vettek meghívott vendégek, a gimnázium tanárai, tanulói, szülők, hozzátartozók, na és persze az est főszereplői, a hetedik osztályos gimnazisták.
Az intézmény zászlaját vivő tanuló után felsorakoztak a színpadra az igazgatóság tagjai, majd Kocsis Mária és Kálmán Éva osztályfőnökök felvezették tanulóikat, akik május óta folyamatosan készültek erre a számukra fontos eseményre.
szalagavato palotasMiután Szabó Árpád igazgató úr elmondta ünnepi beszédét és hivatalosan megnyitottnak nyilvánította az ünnepséget, sor került az ünnepélyes szalagtűzésre. Egyesével léptek osztályfőnökeikhez a tanulók, majd ők tűzték fel a zöld szalagot az igazgatóság tagjainak és osztályfőnökeiknek, akik ezt követően köszöntötték az egybegyűlteket, de elsősorban tanulóikhoz szóltak, akiket arra buzdítottak, hogy használják ki az előttük álló nyolc hónapot, tanuljanak kitartóan, hogy májusban sikeres érettségit tehessenek, és tudással felvértezve hagyják majd el a tanintézmény falait.
szalagavato keringoA meghívott vendégek beszédei és köszöntései után a történelmi egyházak képviseletében Michels Antal, Maksa Attila és Harangozó Miklós adta áldását a végzősökre. Ekkor vette kezdetét az ünnepi műsor, mely során minden tanuló szóhoz jutott. Egy csokorba gyűjtötték azokat az értékeket, melyeket fontosnak tartanak az életben. Versben, dalban és prózában fejezték ki, mit jelent számukra az emberség, becsületesség, tisztesség, barátság, összetartozás, kitartás, haza, nyelv, nemzet, hit remény, szeretet, valamint a család.
A szellemi útravalón kívül a végzősök a stafétabotot is átadták a hatodik osztály képviselőinek, akik megígérték, hogy méltó utódaik lesznek, sok sikert és kitartást kívántak a végzősöknek az előttük álló egyáltalán nem könnyűnek ígérkező tanévhez.
Nem feledkeztek meg a végzős gimnazisták tanáraikról sem. Köszönetet mondtak nekik eddigi áldozatos munkájukért, majd egy-egy szál virágot nyújtottak át. A tanári kar kórusa egy dallal viszonozta a végzősök kedvességét.
Igazán megható pillanatok következtek ezután. Talán nem volt a teremben édesanya, édesapa, nagyszülő, keresztszülő, akinek nem csordult ki a könnye, miközben gyermekeik hozzájuk fordultak, és megköszönték azt, hogy megteremtették számukra azt a hátteret, mely által lehetségessé vált, hogy immár hetedik éve a gimnázium tanulói. Volt, aki idézettel vagy egyszerűen saját szavaival fejezte ki háláját, volt azonban olyan is, aki rövid versbe foglalta gondolatait. Sokan könnyeikkel küszködve léptek a mikrofonhoz, majd egy-egy szál fehér rózsát adtak át a szülőknek.
szalagavato gimi 1Miközben a végzősök a záró táncokhoz készülődtek, a közönség számára a tanulók által összeválogatott fényképeket vetítettek, így megelevenedtek előttünk az elmúlt hat év emlékezetes pillanatai. A rövid szünet után az est záróakkordjaként palotást és keringőt láthattunk.
A zenés-irodalmi műsor előkészítésében elsősorban Kocsis Mária, a koreográfia megtervezésében Mihájlovics Andzselika nyújtott segítséget a végzősöknek.
A műsor után a meghívott vendégek, tanárok, szülők és a végzős tanulók ünnepi vacsorán vettek részt az Arany Páva étteremben.

Kárpátalja.ma
Fotó: Szekunda László