Saját manővere okozta Gagarin halálát

Gagarin tényleg járt az űrben, nem a KGB ölette meg, és nem vezetett részegen repülőt. Számos összeesküvés-elméletet cáfol meg az orosz állami levéltár pénteki bejelentése. 

 

A világ első űrhajósának légi szerencsétlenségét 1968 márciusában saját óvatlan manővere okozta. Gagarin valószínűleg egy útjába került tudományos léggömböt akart kikerülni, és túlságosan éles irányváltoztatást hajtott végre, amely után vadászrepülőgépe úgynevezett dugóhúzóba került, irányíthatatlanná vált és lezuhant. Ezt jelentette be 43 évvel a baleset után az orosz elnöki irattár vezetője, miután végre feloldották az ezzel kapcsolatos dokumentumok titkosságát.

Nagy szenzáció nem volt az anyagokban. A szakértők eddig is hasonlóról beszéltek, legfeljebb a végzetes légi manőver konkrét kiváltó okának megnevezése új. A bejelentésnek mégis jelentősége van, mert éppen a titkolózás miatt az évek során rengeteg fantasztikus elmélet született. Az öngyilkosságtól a merényleten keresztül egészen Gagarin és vele együtt meghalt pilótatársa részegségéig. Sőt, sokan úgy vélték, hogy az űrhajós nem is akkor, és nem is úgy halt meg. Ezek a legendák talán most a hivatalos dokumentumok bemutatásával elhalnak.

Van egyébként egy másik Gagarinnal kapcsolatos hír is: a család levédte a nevet, mint márkát. Vagyis csak az utódok engedélyével lehet Gagarin nevét használni, például akkor is, ha valaki filmet készít róla.

 MR1-Kossuth Rádió