Második hely a Kárpát Kupán

Október 5—7. között Romániában négy csapat részvételével rendezték meg a Kárpát Kupa női kézilabdatornát. A magyar válogatott mellett az ukrán, valamint a román A és B válogatott szállt harcba a győzelemért. A mini torna kiváló alkalom volt a szövetségi kapitányoknak arra, hogy a decemberi szerbiai EB-re készülő együtteseiket éles körülmények között is kipróbálják. A Karl Erik Böhn irányította magyar nemzeti gárda az első játéknapon Ukrajna legjobbjaival csapott össze. A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 5:3 után 14:10-re elléptek a magyarok. Ezt követően kisebb rövidzárlat következett be az ukránok játékában, amit Görbiczék maradéktalanul ki is használtak. A szünetre így 19:10-es magyar vezetéssel mehettek az együttesek. A második játékrészben állandósult a tízgólos különbség. Majd a játékrész közepén szinte a teljes kezdőcsapatot lecserélte a szövetségi kapitány, aminek köszönhetően 29:19 után feljebb zárkóztak az ukrának, a végeredmény így 30:25-ös magyar győzelem lett. A játéknap másik mérkőzésén a román A válogatott magabiztosan 37:25-re verte a B csapatot.
Másnap, október 6-án a román B válogatott volt Görbiczék ellenfele. A lelkesen küzdő házigazdák ellen nem ment olyan jól a magyaroknak, a lányok több pontatlansággal és technikai hibával játszottak, mint azelőtt nap. Ám az első negyedóra után így is 11:9-re vezettek Böhn mester tanítványai. A nagy rohanás után kisebb gólcsend következett. A térfélcsere előtt minimális 16:15-ös magyar előnyt láthatott a kisszámú közönség. A fordulást követően 17:16-ra átvette a vezetést a hazai csapat, ám Kiss Éva remek védéseinek is köszönhetően 23:19-re fordítani tudott a magyar válogatott. A hajrában még egyszer 24:23-ra megközelítette az ellenfél Görbiczéket, ám a lányok remekül összpontosítottak, és 32:30-ra hozták a mérkőzést. A másik mérkőzésen a román A válogatott könnyedén 31:22-re legyőzte az ungvári lányokkal felálló ukrán csapatot.
Vasárnap következhetett a nagyváradi torna döntője, hisz két veretlen együttes vívott meg egymással. Az összecsapás elején nem záporoztak a gólok. Öt perc alatt mindössze egyetlen találatra futotta a csapatok erejéből. Sajnos ezt hazaiak érték el, az első magyar gólra a 9. percig kellett várni. Az akadozó magyar támadójátéknak is köszönhetően a félidő közepére 9:3-ra elhúztak a románok. Ugyan még 11:8-ra felzárkózott a magyar nemzeti csapat, de a pihenőre már 13:9-cel tértek a felek. A második játékrész elején az elsőhöz hasonlóan szintén sokat hibáztak az ellenfél kapuja előtt a magyar lányok, amiből a vendéglátók gyors gólokat szereztek, és 17:10-re növelték előnyüket. A találkozó végéig ez a különbség már számottevően nem változott, így a végeredmény 26:20-as román győzelem lett. A másik mérkőzésen az ukrán válogatott az esélyeknek megfelelően 27: 20-ra felülmúlta a románok második számú együttesét.
A tornát a hibátlanul teljesítő román A csapat nyerte, második a 4 pontos magyar válogatott lett, a harmadik helyet Leonyid Ratner tanítványai foglalták el, míg az utolsó helyen a román B válogatott végzett.