Morfiumos magyar mák került forgalomba

A megengedettnél több kábítószert tartalmazott egy szegedi cég által forgalomba hozott mák – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Felügyelet által ma nyilvánosságra hozott jogsértési listájából. Az Aurora-Trade Kft. által forgalmazott étkezési mák ugyanis a hatóság szerint megsértette az élelmiszerbiztonsági követelményeket azzal, hogy a határértékeket meghaladó mennyiségű szennyező anyagot – konkrétan kábítószert – tartalmazott.
A hatóság kilónként 65,3 mg morfint talált a mákban, ami majdnem kétszerese a megengedett értéknek. Az izomgörcsöket okozó, szintén kábítószernek számító tebain is meghaladta a határértéket.
Hogy milyen mennyiségben került forgalomba a mák és hova kerülhetett, egyelőre nem tudni. „Mi sem tudjuk még a részleteket” – mondta lapunknak Paulik József, a cég tulajdonosa – „csak annyit tudunk, hogy gond volt.” Az évi 80 millió forint körüli forgalmat bonyolító cég egyébként elsősorban nagykereskedőként működik, s maga nem is termel mákot. „Mi is úgy vesszük a mákot másoktól, akik dokumentációval bizonyítják, hogy bevizsgáltatták és megfelelő a mák.”
Hogy kitől vásárolták, nem árulta el a szegedi üzletember, ám annyit mondott: utána fognak járni, mi történhetett.
A magyar mákra egyébként morfintartalma miatt különböző korlátozásokat kellett bevezetni az európai uniós jogszabályok miatt, mivel az itt ipari mennyiségben termelt fajták jelentős részénél a mák – gyógyszeripari hasznosítás szempontjából fontos – alkaloidatartalma magasabb volt az unióban elfogadottnál.
Forrás: hir24.hu