Fákkal a szebb környezetért…
Mint már arról honlapunkon is beszámoltunk, 2012 áprilisában Nagydobrony főterén – mondhatni, hogy a térségben egyedülálló módon – egy munkásembernek, a paprikafűző asszonynak, állítottak szobrot. Ezt követően most ősszel, október 19-én a tér fákkal való beültetésére került sor a községben.
Őr Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke szerint „a szobor körüli park nagyon kopár volt, ugyanis hiányoztak a fák és növények, amelyek díszei lehetnének a közparknak.” Pályázatot nyújtottak be ebben az ügyben, azonban az az összeg, amelyet sikerült elnyerniük, kevés lett volna a park fákkal való beültetéséhez, parkosításához. Ezért Nagydobrony polgármestere, Szilvási Zoltán és Őr Hidi László egy egyedülálló mozgalom ötletével állt elő: elindították a Vegyél egy fát! jótékonysági akciót, amely során az interneten, a falu hivatalos honlapján és újságában közzétették azon fákat, amelyeket a tervezés során beültetnek majd a közparkban, melléjük csatolva azok árát. A park terveit Gál Anikó, budapesti parképítő készítette el. 
A jótékony célú vásárlók különböző fenyőfélék (ezüstfenyő, lucfenyő, gömbfenyő), szivarfák, gömbhársak, babérbokrok és kék nyíl borókák közül választhatták ki 220—1200 hrivnya közötti értékben azt a fát, amely a jövőben az ő nevükkel díszített táblával ékesíti majd a parkot.
„Mindenképpen azt gondoltuk, hogy ennek az akciónak közösségépítő ereje van – mondta el Őr Hidi László –, hiszen aki pénzét és idejét áldozva rá megvásárolja, és elülteti ezt a fát, vigyázni is fog talán rá, és felhívja a környezete figyelmét is arra, hogy vigyázzunk a közparkra, mert ez a miénk, a mi falunkat díszíti, és remélhetőleg az elkövetkezendőkben, ahogy a fák nőnek, úgy lesz szebb és szebb.”
Szilvási Zoltán polgármester elárulta, hogy szeretnék folyatni a munkálatokat. „Most ősszel elsősorban a fák beültetésére került sor, tavasszal pedig a bokorféléket és virágos növényeket ültetnénk el a tervrajzok szerint. Aztán a jövőbeli tervek alapján a templomkert beépítése, parkosítása lenne a következő, amit szeretnénk ugyanígy szépen rendbe hozni.„
Így azok, akik lemaradtak, tavasszal újra bekapcsolódhatnak a jótékonysági akcióba, hiszen előreláthatóan azt újra meghirdetik majd.
További képek a rendezvényről ITT.
