Színfalak mögött: Sőtér István színész
Sőtér István – színész aki egy komédia előadása alkalmával mosolyt csal akár az egész közönség arcára, de emellett férj és családapa, aki örömmel olvas mesét kislányának esténként. Szabadidejében gazdálkodással foglalja el magát. Gyermekkorában a televíziószerelő volt az álommunkája, később viszont a színészet mellett döntött. Őt ismerjük meg most közelebbről.
– Hogyan indult a színház iránti szereteted?
– Kilencéves koromban a macsolai klubvezető felkért, hogy mondjam el Petőfi Sándor Szeget szeggel című versét az iskola előtt. Elszavaltam és nagy sikere lett. Ezek után bekerültem a macsolai Repülj Páva kórusba, illetve továbbra is szavaltam. Később elkerültem Ungvárra, a Közművelődési Szakiskolába. Rendezői szakon végeztem, bár a rendezést a későbbiekben sosem gyakoroltam. Ezután sikerült eljutnom a kijevi főiskolára, ahol már színészetet tanultam Vidnyánszky Attila szárnyai alatt. 1998. szeptember 1-től pedig hivatalosan a beregszászi színház tagja vagyok.
– Van kedvenc előadásod? Illetve mik azok a karakterek, amik közel állnak hozzád?
– Lubickoltam például a Chioggiai csetepaté előadásunk alkalmával Fortunato szerepében. Azt nagyon szerettem és élveztem megformálni. Ezen kívül nagyon szeretem a gyermekközönséget szórakoztatni a meseelőadások alkalmával. Bár mostanában úgy érzem, komolyabb műfajban is kipróbálnám magam.
– Van példaképed a szakmában?
– Szűcs Nelli kolléganőmet mondanám, tőle nagyon sokat tanultam, és máig is nagyon szeretem megnézni előadásokban.
– Úgy hallottam, neked rendkívül jól megy a szövegtanulás. Milyen technikát alkalmazol ezzel kapcsolatban?
– Ez igaz, bár ennek pusztán csak az az oka, hogy én képtelen vagyok szövegkönyvvel a kezemben próbálni, úgyhogy igyekszem minél hamarabb eldobni a szövegkönyvet és fejből tudni a részeimet. A tanuláshoz nekem nem kell segítség, nem kell, hogy valaki végszavazzon. Miután megtanultam a szöveget otthon, a próbák alkalmával pedig elsajátítottam a mozgást, már csak az marad, hogy mindig a leghitelesebben tudjak játszani.
– Milyen bakikra, vicces pillanatokra, esetleg sérülésekre emlékszel az elmúlt évekből?
– Nekem a bakik általában nem viccesek, inkább ijesztőek, hiszen megeshet, hogy senki nem tud kisegíteni. Nagyon emlékezetes viszont a Liliomfi. Körülbelül 300. előadásunk volt, és az egyik jelenetnél úgynevezett „fehér lapot” kaptam. Nem jutott eszembe a szövegem. Szerencsére volt, aki kisegítsen, amiért azóta is hálás vagyok. Balesetből is volt egy emlékezetes, amikor Marosvásárhelyen a Zoltán újratemetve előadásunknál odazárták a vasajtóval az ujjamat előadás közben. Az előadást véres kézzel ugyan, de végigjátszottam. Utána mentem az ügyeletre.
– Gyakran láthatunk az Ütött-kopott történetek című televíziós műsorban. Ez hogyan került be az életedbe?
–– Gál Natália kolléganőm felkért, hogy jelenjek meg egy próbafelvételen, ami a munkácsi várról szólt. Hála égnek sikeres volt a felvétel, és jelenleg a hetvenedik résznél tartunk. Ebben a műsorban legendákat, mondákat és meséket dolgozunk fel. Imádom a forgatásokat és a fiatalokkal történő munkát.
– Részt vettél a Sátán fattya című film forgatásán is. Hogyan élted meg?
– Egy jelenetben szerepeltem. Én voltam a kisbíró. Inkább azért tartott sokáig, mert meg kellett várni, amíg elmegy a repülő, kisüt a nap, vagy épp beborul. Ott is nagyon jó volt a hangulat és élveztem a forgatást.
– Voltak külföldi szerepeid is. Ezekről mesélnél?
– A Debreceni Csokonai színházban két előadásban is volt szerencsém játszani. Az egyik az Istent a falra festeni Mészáros Tibor rendezésében. Illetve Vlad Troickij rendezésében A revizor című előadásban. Nagy élmény volt még a Nemzeti Színházban A krokodilus című darab Valerij Fokin rendezésében, mellyel eljutottunk Moszkvába. Illetve volt szerencsém Mispál Attila Méhek tánca című filmjében szerepleni.
– Jelenleg milyen előadásokban láthat a közönség?
– Jelenleg futó előadásaink közé tartozik a Köszi-köszi kabaréelőadás, a Zoltán újratemetve, Tóték, A csillagszemű juhász, A forráspont, illetve a következő tervben lévő a Függöny fel! című előadás lesz.
– A családod hogyan viszonyul a színházhoz?
– A lányom imádja a színházat és gyakori látogatója a feleségemmel együtt. Szeretnek megnézni, pláne a meseelőadásokban.
– Mit üzensz azoknak, akik elkezdenék ezt a pályát?
– Akik komolyan gondolják, hogy ezzel akarnak foglalkozni, azoknak kitartást, és alázatot, mert az nagyon fontos.
Orosz Veronika
Kárpátalja.ma