Az ellenzék csak a Központi Választási Bizottság határozata után dönt a mandátumok elfogadásáról

Az ellenzék mérlegeli a megszerzett képviselői mandátumokról való lemondás lehetőségét a Legfelső Tanács következő gyűlésén, amely november 12-e után, a választási eredmények hivatalos bejelentését követően várható – számolt be Andrij Kozsemjakin, a BJUT-frakció vezetőhelyettese.
– Várakozással tekintünk november 12-e felé. Amint megszületik a választási bizottság (CVK) végleges döntése, az Egyesült Ellenzék is meghozza a partnereivel közös elhatározását. Nem tartom kizártnak, hogy az egyéni jelöltek november 12-ig képesek lesznek visszaszerezni a győzelmüket – mondta Kozsemjakin.
Az Egyesült Ellenzék és az UDAR is elgondolkodik azon, hogy visszautasítja megszerzett helyeit a Legfelsőbb Tanácsban. A Szvoboda képviselői kijelentették, hogy számukra nem jelent gondot a képviselői helyek feladása.
Anatolij Hricenko azt javasolta Arszenyij Jacenyuknak, hogy tegye semmissé a pártlistás eredményeket, és utasítsa vissza a Tanácsba való felvételt.
– Azt tanácsoltam Arszenyij Jacenyuknak, hogy az Egyesült Ellenzék-Batykivscsina vezetőjeként haladéktalanul hívja össze csoportját, és tegye semmissé a választási eredményeket. Ilyen feltételek mellett nem lehet a Tanácshoz csatlakozni. Máskülönben elveszítjük a legfontosabbat: a minket támogató emberek bizalmát – olvasható Anatolij Hricenko Facebook-oldalán.
Az UDAR beadványában felmerül a pártgyűlés lehetősége, valamint a választási listák és a többségi körzetekben megszerzett helyek visszautasítása.
Jelenleg az ellenzéki erők döntésére várnak. Ugyanakkor Oleg Zarubinszkij képviselő megjegyezte, hogy jelenleg nincs életben olyan törvény, amely engedélyezné a választási eredmények eltörlését.
A Karpatnews nyomán.