Elfektették a vereckei emlékmű ügyét?

Az ungvári megyei hivatal és a kijevi minisztérium között eltűntek a vereckei magyar honfoglalási emlékmű műemlékké nyilvánításához benyújtott dokumentumok.

Talán még emlékeznek rá az olvasók, hogy idén januárban örömmel számoltunk be arról, miszerint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezésére a Volóci Járási Tanács döntése nyomán és a Volóci Járási Állami Közigazgatási Hivatal kulturális és turisztikai osztályának kérelmére a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Kulturális Főosztálya felvette a vereckei honfoglalási emlékművet a helyi jelentőségi emlékművek jegyzékébe. Akkor Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke azt is elmondta a Kárpátaljának, hogy a főosztály egyben kezdeményezi a kulturális minisztériumnál, illetve a nemzeti kulturális örökség védelmével megbízott állami szolgálatnál, hogy vegyék fel a szóban forgó honfoglalási emlékművet az ukrajnai emlékművek állami jegyzékébe, ami törvényi védettséget biztosítana az alkotásnak.

A KMKSZ ezután benyújtotta a megyei illetékeseknél a jegyzékbe vételhez szükséges dokumentumokat, s mint Kovács Miklós, a Szövetség elnöke lapunknak elmondta, azt a tájékoztatást kapták a hivatalban, hogy továbbították az iratokat Kijevbe. Miután azonban ezt követően hosszú ideig nem történt semmi az ügyben, a Szövetség augusztus 29-én levélben kért tájékoztatást Ukrajna Kulturális Minisztériumától.

A KMKSZ levelére A. M. Vingranovszkij, a minisztérium kulturális örökség és kulturális értékek részlegének igazgatója válaszolt. „A jelzett emlékjel a megadott helyen nem szerepel Ukrajna ingatlan emlékeinek állami nyilvántartásában sem mint helyi, sem mint nemzeti jelentőségű emlék. Ezenkívül felhívjuk az Önök figyelmét, hogy e pillanatig a szóban forgó emlékjel nyilvántartási dokumentációja Ukrajna Kulturális Minisztériumához nem érkezett be” – írta egyebek mellett a tisztviselő.

A KMKSZ illetékesei most arra keresik a választ, hogy hová lettek a dokumentumok, s miért nem történik immár hónapok óta semmi az emlékmű műemlékké nyilvánítása ügyében a hivatalnokok részéről, miközben garázda elemek újra és újra meggyalázzák Matl Péter munkácsi szobrász alkotását a Vereckei-hágón?

ntk
Kárpátalja