Prerau Margit: Sötétség

Por, szemét és rongy közt élek.
Szomjazom a világosságot
s a virágos földeket.
–Mi lesz az életemből?!
millió ilyen hang kiált fel a mélyből.
Sem jobb, sem rosszabb nem vagyok
amilyen az ember lehet,
kit munkanélkülivé tiportak az évek.
Most mint a szélütött támolygok,
vaksötét éj
se hold, se csillagok,
nem csillog más
csak könnyeim s a csendőrszuronyok.