Szilárdhulladék-feldolgozó üzemet létesítenek a Beregvidéken

Költségvetési kérdések ügyében ülésezett november 26-án a járási tanács állandó képviselőbizottsága. Az ülésen részt vett a Beregszászi Járási Tanács vezetője, Bihari András és helyettese, Braun Béla is.

A jelenlévők áttekintették annak lehetőségét, hogy a Beregvidék legfőbb pénzügyi dokumentumában változtatásokat végezzenek. Ezek alapján többek között szilárdhulladék-feldolgozó üzem létesülne Makkosjánosiban. A megye vezetése segíti a terv megvalósítását: 500 ezer hrivnyával támogatja ennek a rendkívül fontos objektumnak a felépítését. Amint azt Bihari András kifejtette, a hulladékfeldolgozó üzem az első ilyen létesítmény lenne a régióban. Az építési munkálatokat várhatóan jövő év tavasszal kezdik el.

A Mónus Anna által vezetett bizottság tagjai Olena Vas, a járási közigazgatási hivatal pénzügyi vezetőjének tájékoztatása után döntést hoztak, miszerint a járási tanács következő plenáris ülésén egyéb változtatásokat is javasolni fognak a költségvetést illetően. Ezek érintenék a veseelégtelenségben szenvedő betegek vényköteles gyógyszereinek állami támogatását, illetve egy modern elektrokardiográf beszerzését a somi családorvosi rendelő számára.
A zakarpattya.net nyomán