Befejeződött a BL csoportköre
December 5-én és 6-án véget ért a Bajnokok Ligája idei sorozatának csoportköre. Az ukrán csapatok közül az A csoportban a Dinamo Kijev volt érdekelt. Az ukrán bajnoki ezüstérmes számára a záró forduló már tét nélküli volt, hisz az már korábban eldőlt, hogy a kék-fehér alakulat tavasszal majd az Európa Ligában folytatja a nemzetközi kupaszereplést. A zágrábi havazásban megrendezett találkozót a hazaiak kezdték jobban, ám a vezető találatot mégsem ők, hanem a vendégek szerezték meg. Az első játékrész utolsó percében egy gyors kontrát követően Jarmolenko tizenhatosról eleresztett bombája vágódott a hazai kapuba. A fordulást követően a kijeviek maradtak támadásban, ám Mihajlicsenko fiainak nem sikerült újabb gólt elérnie, és eldöntenie a találkozót. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, büntetett az ellenfél. A 95. percben Kovály húzta el Krstanovic lábát a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest maga a sértett értékesítette, beállítva ezzel az 1:1-es végeredményt. A másik, a csoportelsőségről döntő találkozón a PSG hazai pályán 2:1-re legyőzte a Portót.
Másnap az E csoportban a már biztos továbbjutó Sahtar a Donbász Arénában látta vendégül a Juventust. Az olasz sztárcsapatnak legalább egy pontot kellett szereznie ahhoz, hogy csatlakozzon a BL 32-es főtáblájához. Ennek megfelelően az első félidő kissé unalmasan telt, egy szervezetten védekező olasz és egy pontatlanul játszó ukrán bajnokot láthattunk a pályán. A szünetig mindössze egy Giovinco helyzet és Fernandinho kezezés borzolta a kedélyeket. A térfélcserét követően megélénkült az összecsapás. A házigazdák néhány veszélyes lövést engedtek el, ami éppen csak elkerülte az olasz hálót. Az ellenfélnél Pirlo bombája csattant a kapufán, majd a labdát Vucsinicstől lesen kapó Lichtsteiner beadását Kucser segítette saját kapujába. A Sahtar megpróbált egalizálni, de mindössze egy önkapufáig és egy meg nem adott tizenegyesig jutott Mircea Lucescu legénysége. A végeredmény így 1:0-s Juve siker lett. A csoport másik találkozóján a címvédő Chelsea a Stamford Bridgen 6:1-re lelépte a Nordsjaellandot. Ám ez a győzelem is kevés volta a londoniak számára, akik így tavasszal az EL-ben vigasztalódhatnak.
A legjobb 16 közé a következő csapatok jutottak: Juventus, Bayern München, Barcelona, Manchester United, Paris SG, Schalke, Málaga, Borussia Dortmund, Sahtar Doneck, Valencia, Celtic, Galatasaray, Porto, Arsenal, Milan, Real Madrid.