Vereséggel kezdtek a kéziseink

KezilabdaDecember 5-én elrajtolt a 2012-es szerbiai női kézilabda-Európa-bajnokság. Az újvidéki négyes csoportban szereplő magyar válogatott a nyitómérkőzésen Horvátországgal csapott össze. Görbiczék mellett szólt, hogy a két gárda legutóbbi, 2010-es nyíregyházi összecsapásán szoros csatában 32:31-re a magyar válogatott bizonyult jobbnak, ám az ellenfelet nem illett lebecsülni, hiszen az elmúlt három nagy világversenyen a horvátok mindig a magyar csapat előtt végeztek. A mérkőzés első találatát Görbicz szerezte, ám az ellenfél, kihasználva a magyar csapat védekezési hibáit, rendre egyenlíteni tudott. Sőt a 13. percben 6:5-nél a vezetést is átvették a horvátok Elez góljának köszönhetően. Ezt követően 8:8-ig fej-fej mellett haladt a két együttes, ám 10:9-et követően már állandósult az egygólos horvát előny. A magyar csapat a remek formában játszó Tomori góljaival tartani tudta a lépést az ellenféllel, ám a hajrában 14:12-nél, először a mérkőzésen, két góllal vezetett az ellenfél. A félidő utolsó perceiben kettős előnyben játszó magyar válogatottnak sikerült 14:15-re felzárkóznia a szünet előtt. Az első játékrészben a magyar válogatott rengeteg hibával játszott, főként a védekezésben és az emberelőnyös helyzetek megjátszásában voltak komoly gondja Karl Erik Böhn csapatának. A második félidőt a magyar válogatott kezdte jobban. A 35. perc végére sikerült ledolgoznia a csapatnak az egygólos hátrányát, azonban 16:16 után a horvátok percei következtek. Szekeres kiállítását kihasználva a 40. perc végére már 19:16 volt az állás Elezék javára. A magyar csapat teljesen elvesztette a fonalat mind támadásban, mind pedig védekezésben, így egy kilencperces gólcsendet követően 21:16-nál Böhn mester kénytelen volt kikérni második idejét is. Az időkérés és Szucsánszki beállításának is köszönhetően kicsit stabilabb lett a csapat. Görbiczék elsősorban a jó védekezésnek köszönhetően szép lassan zárkóztak az ellenfélre. Sőt az 51. perben ismét sikerült hosszú idő után kiegyenlíteni az állást. Ezután újra felváltva estek a gólok, majd öt perccel a vége előtt Tomori bombájával 25:24-re már a magyar csapat vezetett. A folytatásban Szucsánszkit szórták ki két percre a túlzottan szigorú játékvezetők. A horvátok pedig élve a lehetőséggel újból egalizálták az állást, majd a vezetést is átvették. Az utolsó percben 27:27-nél a horvátoknál volt a labda, a támadás végén a jobbszélső került helyzetbe, lövését a csereként beállt Kiss Éva védte, ám a felpattanó labdát megfogni igyekvő hálóőrről a magyar kapuba pattant a labda. Így 28:27-re a horvátok nyerték a találkozót. A csoport másik meccsén Spanyolország a vártnál kicsit nehezebben 23:20-ra verte a németeket.
Az A csoportban Csehország meglepetésre 25:22-re legyőzte Ukrajnát, míg a házigazda szerbek Norvégiától kaptak ki 28:26-ra.