Kassák Lajos: Békesség az embereknek

Egy rühes, vén kutyával
jöttem át a téli földeken.
Ő ugatni is rest volt, szegény
én még káromkodtam serényen
s úgy éreztem, rossz sorsom betelt
ezen a komor esti órán.

Árva koponyánk felett
holló keringett s a felhőket
mint nyűtt rongyokat tépte a szél.
Ha cimborámra néztem olykor
könnybe lábadtak a szemeim
s magamba szálltam, kósza lélek.

Utóbb már azt sem tudtam
kettőnk közül melyik vagyok én
és melyik ő, a gazdátlan eb.
Óh jaj, egyszerre hullottunk ki
Isten tenyeréből s mi ketten
nem is ketten vagyunk e földön.

Szakadjatok rám felhők
s a jó, öreg költőt, ki vagyok
sodorjátok csak egyre lejjebb
decemberi viharok. Éltem
és égtem vigaszul e tájon
s meghalok a tél fogai közt.