Miért január 1-jén kezdődik az újév?

Hogy lehet, hogy az évkezdő dátum nem egységes mindenütt? Miért ünneplik az év kezdetét máskor a kínaiak, a zsidók és a mohamedánok?
Ugye milyen meglepő, hogy a tél kellős közepén kezdjük az újévet? Egy-egy társadalomról rengeteget elárul, hogy melyik időszakot választotta az év kezdetéül. A naptári év számítása csillagászati tényeken alapul, azonban az év, a hónap és a nap kezdete, számításának alapja egy-egy kultúra sajátosságaitól, hagyományaitól függ. Minden olyan kultúra, amelyik felismeri az évszakok változását, megfigyeli a napfordulók időpontját, kiválaszt egy olyan időpontot, amikor a ciklus kezdődik.

Tavaszi napfordulat
A legtöbb kultúra a tavaszi napéjegyenlőséget veszi alapul, hiszen ez az időszak jelenti a kikeletet, a természet megújulását, a mezőgazdasági munkák kezdetét. Babilonban már a Kr. e. II. évezredben tavasszal kezdték az esztendőt. Az ókori Rómában március 15-én kezdődött a konzuli év. A magyar parasztsághoz hasonlóan számos agrárkultúra megőrizte a tavaszi évkezdés emlékét, gondoljunk csak húsvéti népszokásainkra. A középkori Franciaországban sokáig a húsvéttal indult az év. Ma csupán az 1957-ben bevezetett egységes indiai naptár ragaszkodik a tavaszi napéjegyenlőséghez mint évkezdő dátumhoz, gregorián kalendáriumuk március 22-től számítja az újévet.

Őszi napéjegyenlőség
Az ősz az elmúlás időszaka, mégis számos civilizáció ilyenkor kezdte az esztendőt. Sok észak-amerikai indián törzsnél a télire felhalmozott készletektől függött, hogyan vészelik át a telet, ezért az őszi napéjegyenlőséget, a betakarítás időszakát választották az év kezdetéül. Az ősi Japánban is ősszel kezdték az évet, kitakarították a házat, lezárták a folyamatban lévő ügyleteket, és elűzték az óév ördögeit. A zsidók Tisri hó 1-jén (szeptember–október) ünneplik az újesztendőt, az újholdév kezdetét, ilyenkor teljes lelki megújulásra, bűnbánatra törekszenek.

Nyár vagy tél
A nyári és a téli napforduló ritkábban vált évkezdő ünneppé. Jelentősége a Julián- és a Gergely-naptár elterjedésével vált egyetemessé. A Napot mint istenséget imádó népeknél a két időpont valamelyikéhez kötődött a napisten újjászületése. Rómában december 25-én ülték a legyőzhetetlen Nap ünnepét, valamint a perzsa eredetű napisten, Mithrasz születésnapját. A két napforduló népszokásai rendkívül sok hasonlóságot mutatnak, amit ma is őrzünk a tűzgyújtás hagyományában vagy a karácsonyfa gyertyáiban. A tűz, a napimádás archaikus formája tovább élt a nyári Szent Iván-napi tűzugrásban, a karácsonyi tuskó égetésében.

Vannak olyan kultúrák, ahol a mi naptárunkhoz képest folyamatosan változik az év kezdete. Az iszlám vallási naptárban az év első hónapja a ramadán. Mivel az iszlám tiszta holdnaptárt használ, az ünnepek nem kötődnek a szoláris ciklushoz. Ezért az újév mindig 12 holdhónappal követi az előzőt.

Kalandos európai évkezdet
A kalendárium a keresztény Európában sem volt sokáig egységes, a polgári év január 1-jei dátuma csak a 16. századtól vált általánossá. Ezt az időpontot Julius Caesar naptárreformja és az a keresztény hagyomány támasztotta alá, amely szerint erre a napra esett Jézus körülmetélése.
Korábban a keresztény államok egy része március 1-jétől számította az évet, mert a húsvét idejét meghatározó tavaszi holdtölte többnyire erre a hónapra esett. Mások március 25-én, Gyümölcsoltó Mária napján, Jézus fogantatásakor, a megváltott idő kezdetén ünnepelték az év indulását. A Velencei Köztársaság az előbbi hagyományt 1797-ig, Anglia az utóbbit 1753-ig megtartotta. A franciák is öt évszázadon keresztül ragaszkodtak a húsvéti kezdetű naptárukhoz, a Gallicushoz.
A kelet-európai népek körében a szeptember 1-jei évkezdet terjedt el, a bizánci hagyományú ortodox egyházaknál még ma is ez az egyházi év kezdete. Ilyenkor kezdődik a kötött időpontú ünnepkör: Mária születésnapjával (szeptember 8.) indul, és Mária elszenderedésével (augusztus 14.) fejeződik be.
Közép- és Nyugat-Európában egyaránt gyakori volt a Jézus születésének napjától számított évkezdet. Ennek emlékét őrzi a vízkereszttel (január 6.) egybekötött újév, mivel a 3. században még ekkor ülték meg a kis Jézus érkezését. December 25. mint a Megváltó születésnapja csak a 4. századtól terjedt el, római hatásra. Ettől kezdve vízkereszt az Úr keresztségének emléknapja lett, karácsony pedig ötvözte magában a pogány kori népek téli napfordulóhoz kötött szokásait, és számos országban az év kezdő napjává vált. A 11. századtól Magyarországon is ezt használták mind az egyházi, mind a hivatali életben. Még a 16. században is előfordult, annak ellenére, hogy az 1400-as évektől egyre gyakoribbá vált a január 1-jei évkezdet.

Hagyományőrző egyházi naptárak
Napjainkban a római katolikus és a protestáns egyházak advent első vasárnapjával kezdik a liturgikus egyházi évet. Míg a húsvét és a pünkösd időpontja a hold járásától függ, addig a Jézus születéséhez kapcsolódó ünnepnapok a napév eseményeihez kötődnek, ezért mindig ugyanarra a napra esnek. A protestánsoknál Krisztus eljövetelének ideje, a karácsony előtti várakozás 4 hetével kezdődik az ünnepes félév, és pünkösddel záródik. A római katolikusoknál a liturgikus év a Krisztus-misztérium ünneplésének évenkénti ismétlődése. Az egyházi év tehát bűnbánati időszakkal kezdődik, felkészít Jézus tanításának befogadására, a karácsony csodájának megértésére.
Forrás: otvenentul.hu