Tárcajegyzet: egyik percben…

… még békésen alszol, talán épp a kardiológiáról álmodsz, egy közel kétmilliós nagyvárosban…

„Természetesen nagyon hiányzik Harkov, nagyon hiányzik az otthonom, itt nagyon nyugodt minden és ez a legjobb, ami történhetett velünk a háború kitörése óta, itt egy kicsit mi magunk is meg tudunk nyugodni, le tudunk csillapodni.”

… a következőben az autódban ülsz és másra sem tudsz gondolni, mint hogy minél előbb biztonságban tudd a családodat…

„Hajnali 5 órakor ébredtem, először azt hittem tűzijátékot látok az ablakomban, fokozatosan értettem meg, hogy ezek a robbanások, a légvédelmi rakéták. Nagyon félelmetes volt a látvány, majd felhívtam a szüleimet, akik közel az orosz határhoz laktak, hogy náluk mi újság. Rögtön úgy döntöttünk, hogy készülődünk és elhagyjuk a várost.”

… majd, hogy hogyan mondjad meg a lázas beteg gyermekével segítséget kérő anyának, hogy mit csináljon, hogy meggyógyuljon a kislánya…

„Egy évvel ezelőtt fejeztem be az egyetemet Harkovban, most belgyógyász vagyok. Arra készültem, hogy továbbképzem magam kardiológussá, de mivel kitört a háború és idekerültünk, most itt, Beregszász mellett egy faluban vagyok orvos.”

… és hogy hogy mondják, ezen a számodra teljesen ismeretlen nyelven, a magyaron, hogy nem lesz semmi baj, segítek…

„Természetesen nagyon hiányzik a nagyváros, nagyon hiányzik az otthonom, itt nagyon nyugodt minden és ez a legjobb, ami történhetett velünk a háború kitörése óta, itt egy kicsit mi magunk is meg tudunk nyugodni, le tudunk csillapodni. Itt nagyon jó, hogy az emberek barátságosak, odafigyelnek a másikra és nem közömbösek a másik iránt.”

erbé
Kárpátalja.ma