Török Sophie: Részvét

Ha terhed már egyedül nem birod
s részvétre vágyol, szánalomtól remélve
enyhülést, – ha embertársad részvétére
vágyol – naiv szenvedő! nem szenvedhetsz
kedvükre eleget! Megilletődve hallgatják
felidézett gyötrelmedet – de másnap már
többet kell mondanod, az emberek
hamar megszokják s gyorsan legyürik
a te fájdalmaidat. Másodszor már nem jó
ugyanaz a bánat, ha részvétükre
vágyol, mindennap friss fájdalommal
kell csillogni nekik, mert gyenge
szánalmuk gyorsan kifárad, s lankadó
figyelmüket okos müvészettel
kell életben tartanod.

A valóság kevés nekik. Átélni nem birnák,
még nézni se. De egyszer szivesen
meghallgatják: mit éreztél te
mig kiálltad, – ám a leborzalmasabb
valóság is könnyen unalmas lesz
s elfakul, mint napra tett ponyva;
lám, lám – mennyit kell küzdened!
mily óvatosan, s ravaszul komédiáznod
egy kicsi részvét enyhületéért…

Ne képzelődj! nem rólad van szó!
ki akar itt sajnálni téged?
Az ember áldozatkész teremtmény,
s a szenvedőnek lelkesen kinál
oly szolgálatot, mely bajának enyhitésére
szembeszökően nem alkalmas.
S mig nagylelkü szavakat szór eléd,
elháritásra felkészülten arcodról
hálás köszöneted lesi, – nem, nem rólad
van szó hiu szenvedő! Az emberek
saját jóságukat ünneplik bajodban
s mig körülkóstolják bánatodat,
megrendülnek a szivükben lakozó
részvét nagyszerüségén.

Nyitókép: illusztráció, Pixabay