Reznyikov: Oroszország nukleáris fegyvereket vethet be Ukrajna ellen
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjújában úgy vélte, fennáll a kockázata annak, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vet be Ukrajna ellen.
„Mindig megvan a kockázata. Mivel az országunknak van egy nukleáris potenciállal rendelkező szomszédja, mindig fennáll annak a lehetősége, hogy megőrül. Mennyi ez százalékban? Nem tudom megmondani. Vannak hordozóik? Igen, vannak. Az viszont kérdéses, hogy milyen minőségűek és állapotúak”
– fejtegette a miniszter.
Felvetette, hogy Oroszország nukleáris fegyvereinek már rég lejárhatott a szavatossága. Visszaemlékezett arra, hogy egy ízben Leonyid Kucsma volt ukrán elnök – akinek hivatali idejében, 1994-ben Ukrajna lemondott atomfegyvereiről és Oroszországnak adta át őket – közölte, hogy ezeket a fegyvereket 1997-ben úgyis meg kellett volna semmisíteni, mert lejár a szavatosságuk.
A tárcavezető kijelentette, hogy az Oroszország által használt iráni gyártású drónok „problémáját Ukrajna már megoldja”, és az ukrán légierő megtanulta, hogyan kell őket zavarni.
„Azokhoz a partnereinkhez fordultunk, akik félnek fegyvert adni nekünk, de jó szakértelemmel rendelkeznek. Azt mondtam nekik, hogy átadjuk ezeknek a drónoknak az alkatrészeit, tanulmányozzák őket, és adjanak nekünk olyan eszközöket, amelyek képesek megzavarni a működésüket. Számos ország, amelyik nem akart fegyvert adni, érdeklődött a javaslat iránt”
– tette hozzá a miniszter.
Forrás: MTI
