Ungváron A viharral ünnepelték a magyar kultúra napját

A kárpátaljai, s azon belül főképp az Ungvár környéki magyarság a hagyományokhoz híven idén is színházi est keretein belül emlékezett meg a magyar kultúra napjáról. Ezúttal William Shakespeare A vihar című drámája alapján készült darabot láthatta a nagyérdemű a beregszászi színház előadásában.
1989 óta minden év január 22-én méltatjuk ezt az ünnepet, melyet a Kölcsey Ferenc által 1823-ban papírra vetett Himnusz születésnapjának alkalmából tartunk épp ezen a napon.

vihar ungvar.1
Kovács Miklós

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ezen az éven is a színház soraiba invitálta a műkedvelő közönséget. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a színházi előadást megelőző ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az ezúttal bemutatott darab rendezője, Szergej Maszlobojscsikov nem egyszerűsített a dráma mondanivalóján, épp ellenkezőleg, tartalmát feltöltötte a szerző egyéb alkotásaival. A szervezet vezetője örömét fejezte ki aziránt, hogy a közönség vette a fáradságot a dráma megtekintésére, s ezáltal a megértésére.
A vihart olyan kiváló művészek főszereplésével állították színpadra, mint Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Kristán Attila, Tarpai Viktória, Ivaskovics Viktor, Rácz József. A bemutatóra január 8-án került sor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház beregszászi nagytermében. Bár az előadás egy látszólag egyszerű, varázslattal és tündéri elemekkel díszített szerelmi történet, a színészi játék és a rendezés jóvoltából annál mélyebb értékeket közvetít. A közönség lélegzet-visszafojtva hallgatta a színdarab utolsó rezdülését is, s a művészek játékát vastapssal köszönte meg.
Az előadás legközelebb február 5-én és 6-án látható Beregszászban, ahol újra részesei lehetünk A vihar nyújtotta felkavaró vagy épp elgondolkodtató élményeknek.

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma