A koffein hatásai

Egy tanulmány kimutatta, hogy a koffein nagyobb hatással van a férfiakra, mint a nőkre, és hogy ezek a hatások 10 perccel a bevitel után kezdődnek. És ellentétben azzal, amit eddig gondoltunk, kimutatták azt is, hogy a koffeinmentes kávé is éberséget kelt.
A koffeinnel kapcsolatos tanulmányokat általában a normálisnál több koffein bevitelével végzik. Ebben a kutatásban viszont normál mennyiségű koffeint vizsgáltak.
A tanulmányban 668 egyetemi diák vett részt (238 férfi, 450 nő), átlagosan 22 évesek.
Felméréseket végeztek a koffein bevitele előtt és után is rajtuk.
Mindkét nem érzékelt javulást az aktivitásukban, de nagyobb hatást észleltek a férfiaknál.
A koffeinmentes változat kipróbálásakor észrevették, hogy az is okoz szubjektív javulást az aktivitásban. Nem gondolják placebonak, de megjegyezték azt, hogy lehetséges, hogy a kávé ivásának tudatától alakult ki javulás.
Férfiakon és nőkön is kifejtette a hatását, de ebben az esetben nagyobb hatást gyakorolt a nőkre. A koffeinmentes kávé hatásait eddig nem tanulmányozták.
Ha egy ember nem ihat normál kávét, akkor a koffeinmentes előnyökkel szolgálhat számára. Még mindig tanulmányozzák, hogy ezek a hatások szubjektívek-e vagy tényleg hatással vannak-e a teljesítményre.
Forrás: diagnozis.hu