Tornagyőztes a Ferencváros

A spanyolországi Marbellán zajló Impact-kupa utolsó fordulójában a Ferencváros a szintén veretlen Steaua Bucuresti-tel mérkőzött. A két együttes párharca döntötte el, ki lesz a felkészülési torna győztese. A mérkőzés remek iramban kezdődött. Mindkét kapu előtt adódtak kisebb-nagyobb helyzetek, de a kapusoknak igazán komoly védenivalója nem volt. A 18. percben a zöld-fehéreknél próbajátékon lévő brazil Fell hibázott hatalmasat. A középső védő a félpályánál utolsó emberként adott el egy labdát, amelyre rögtön lecsapott Chipciu. A románok csatára a megszerzett játékszerrel egészen Jova kapujáig menetelt, ahol a kifutó magyar portás felett a hálóba emelt. A bekapott gól után magasabb fokozatra kapcsolt az FTC, aminek hamar meg is lett az eredménye. A 25. percben Sváb húzott el a balszélen, majd a középen érkező Csukicshoz passzolt. A szerb középpályás a tizenhatos vonaláról lövésre szánta el magát, ám próbálkozása lecsúszott. A célt tévesztett labda szerencsére pont így lett jó a jobb oldalon érkező Somiliának, aki a román kapuba vágta azt. A félidő hátralévő részében nem történt sok említésre méltó esemény. Egyedül Böde pörgetése keltett némi izgalmat a nézőközönségben. A fordulást követően a Fradi lépett fel támadólag, aminek eredményeként az 59. percben a vezetést is megszerezte Ricardo Moniz együttese. Otten végzett el szabadrúgást a félpályánál. A román kapu előterébe felívelt labdát Böde lefejelte az ötös vonalánál érkező Csukics elé, ahonnan a középpályás azt kapásból a hálóba továbbította. A ferencvárosi vezető találat felpaprikázta a románokat. Ám a Steaua játékosai támadójátékuk helyett inkább durvaságaikkal hívták fel magukra a figyelmet. Ennek egyik ékes példájaként a 67. percben Nikolics kapott piros lapot, miután megtaposta a földön fekvő Ottent. Az emberelőny azonban nem tett jót a Fradinak, a románok a 81. percben Chipciu révén majdnem egalizálni tudták az állást. Az Üllői útiakat csak Jova hatalmas bravúrja mentette meg a góltól. A hátralévő kilenc percet megúszta kapott gól nélkül az FTC, amely így 2:1-re megnyerte a találkozót és az Impact-kupát.
A másik találkozón a két nyeretlen gárda, a Dinamo Kijev és a Basel lépett pályára. A találkozó tapogatózó játékkal indult, majd a kék-fehérek fokozatosan kezdték átvenni az irányítást. Főként Jarmolenko és Khacheridi játékát érdemes kiemelni. A svájci retesz egészen a 43. percig kifogástalanul zárt. Ekkor Mehmedi szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd kicselezett egy védőt, és remek ütemben kiugratta Kranjcart. A horvát középpályás így egy az egyben vezethette a labdát Sommer kapusra, akinek a hasa alatt később a kapuba is lőtt. A pihenőt követően továbbra a Dinamo maradt támadásban. A kijeviek részéről Jarmolenko és Huszev is könnyedén növelhette volna csapata előnyét, ám lövéseik néhány centiméterrel célt tévesztettek. A játékrész felénél Blohin mester majdnem lecserélte az egész kezdőcsapatát, ami után már sokkal halványabban játszott csapata. A baseliek legnagyobb helyzete a 87. percben volt. Zoua szabadrúgását azonban könnyedén fogta Sovkovszkij. A Dinamo így 1:0-ra megnyerte a találkozót.