Ma ünneplik Szent Vazul napját az ortodox egyházban
1644 évvel ezelőtt hunyt el Szent Nagy Vazul. A keleti keresztény világban ezen a napon, január 14-én emlékeznek meg az egyházatyáról.
Cézáreai Bazil, görögösen Baszileiosz, magyar egyházi nevén Nagy Szent Vazul a mai Törökország területén, Kappadókiában született 329-ben vagy 330-ban. Ő volt az egyházatyák egyik legjelentősebb képviselője, a 3 kappadókiai atyák egyike, valamint a keleti típusú keresztény szerzetesség egyik kialakítója.
Nevéhez fűződik az 55 fejezetből álló Nagy szerzetesi szabályzat, amelyben nagy szerepet kap az aszketizmus és a folyamatos tanulás. A keleti szerzetesi közösségek és kolostorok életét napjainkban is ez a mű határozza meg. Szent Benedek által több nyugati szerzetesrend is átvette ezt.
Az ortodox egyházban a bizánci rítusú szertartásnak napjainkban is fontos része a Szent Vazul liturgiája.
Az egyházatyát alig 50 évesen Kaiszareiában érte a halál.
A nép úgy tartja, ezen a napon nem szabad pénzt kérni, mert aki ezen a napon kölcsönt vesz fel, egész éven át szegény lesz. Tiltják a házimunkákat, a mosást, a takarítást, a varrást, a kötést és a hímzést is. A hiedelem szerint a szemetet sem szabad ezen a napon levinni, mert azzal a boldogságot viszik el a háztól. Továbbá nem tanácsos káromkodni és veszekedni sem.
Nyitókép: Wikimedia Commons