A nap verse: Becske József Lajos: Fényévek

Fényévek választanak minket el.
Idegenek bolygója ez, lepel,
Mely arcod takarja sűrű éjbe,
Szót a némaságba, fényt a télbe.

Fényévek csorognak át a percen,
Ne hidd, hogy neved elfeledtem;
Ne hidd, hogy vannak kilométerek,
Minket kötöznek idők és terek.

Egymásba hullni vágy a vén anyag,
Csillag ragyog: a te szembogarad.
Válladra hullva lesz reménytelen
A jövőm. Nélküled nincs itt helyem.

S ha nem vagy itt velem, én üvölteni
Fogok a fagyott messzi térbe ki!
S bús panaszom elér majd egy órán:
Hogyha elhagysz, abba belehalok tán.

Forrás: Becske József Lajos: Indián szívek a kövön című kötete, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2002