A kezdet: néhány fiatal és a beregszászi dombok

Tervezés, küzdés, célmegvalósítás. Néha nehéz, de megnyugtat, kiszakít a mindennapokból, elfelejtteti a rosszat. Olyan hullámos, mint maga az élet. Néha könnyebb, néha nehezebb. Ilyen, ha valaki a hegyekben tölti szabadidejét.

De mégis mi késztet valakit arra, hogy elhagyja a kényelmes otthont, hátrahagyja a mindennapok nehézségeit, és nekivágjon az ismeretlennek?

Van, aki egyszer kipróbálja, és beleszeret. Van, akinek a szakmája is megköveteli. Így kezdődött nálam is. Földrajz szakon kötelező a terepgyakorlatokon való részvétel. Ez nyáron szokott megvalósulni. A kezdet talán mégis a Beregszászi-dombság. A földtudományi tanszék minden évben ismerkedős estet szervez a beregszászi Hosszú-hegyen. Nem is hegy az, nem is túl magas, de látszik róla egész Beregszász és a környező dombok. Emlékszem, elsősként erre a kis dombra is milyen nehezen jutottam fel. Fent mégis kárpótol a kilátás. Maguk a dombok vulkanikus eredetűek, és több millió éve aktív vulkanizmus volt itt. A riolittufából létrejött sziklák, a kis tó, az alatta lévő szőlők szép látványt nyújtanak. Akkor is szerettem kissé félrevonulni, és csak nézni a távoli várost, hallgatni a szellőt, a távoli zajokat.

Itt kezdődött minden. Az első küzdések a feljutásnál és nagy beszélgetések. Ezek az apró dombok később is rengeteg élményt adtak. Jót is, rosszat is. Jó volt felmenni egy hosszú főiskolai nap után, és csak beszélgetni vagy leülni sütögetni. Ezen a helyen volt sok találkozás és elválás is. Sok nevetés után volt, hogy sárosan csúsztunk vissza a domboldalon, mert itt kapott el a zivatar. Ezek után rendszeressé váltak a terepgyakorlatok és túrák. Sokszor nehezen ment, de mindig vártam a következőt. Mindegyik valami újat tartalmazott, mindegyiknél volt egy remek csapat. Egyre nehezebb célokat tűztünk ki, és örömmel töltött el, ha megvalósítottuk.

„Mi van ebben jó?” „Miért mégytek oda?” „Sok pénzbe kerül.” „Jó dolgotok van, unatkoztok…” – Gyakran kapom ezeket a kijelentéseket. Ezt sokan nem értik, amíg ki nem próbálják.

Ott fent, volt, hogy elszakadt a táska, elfogyott a víz, megcsúsztunk, elestünk. De mindig volt valaki mellettünk. Aztán jó rá visszagondolni. Mindig előjön egy jó történet. Mindig van, aki osztozik ezekben a kalandokban, és rájövünk, kire számíthatunk. Ott a hegyen már más az élet. Nem lehet leírni. Ott már mindenki önmaga. Átjár a csend és a nyugalom. Más a szél. Más a világ. A legrosszabb sör is jólesik, és a legkisebb korty víz is erőt ad egy nyári túrán. Fent a legpihentetőbb belefeküdni a fűbe, leülni a sziklára, vagy belezuhanni a hóba, és hagyni, hogy egybeolvadjunk a természettel.

Gyöngyössy Tibor

Kárpátalja.ma