110 éve született Weöres Sándor, az „egyetemesség dalnoka”
Weöres Sándor, Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító, irodalomtudós, 1913. június 22-én született Szombathelyen.
Apja, id. Weöres Sándor hivatásos katona, huszártiszt, földbirtokos volt, anyja, Blaskovich Mária nagyszebeni, részben szerb polgárcsaládból származott, akitől művészi tehetségét örökölte. Két testvére volt, Anna és István.
Tanulmányait a pápai evangélikus elemi iskolában kezdte meg, majd a csöngei evangélikus elemiben folytatta, ahol azonban rossz egészségi állapota miatt az iskolát magántanulóként végezte el. 1924-től a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium diákja lett.
1928 nyarán a szombathelyi Hír közölte első novelláját, ősszel pedig négy verse jelent meg az Erő című lapban. Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője kedvezően fogadta első verseit. Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal is személyes kapcsolatba került.
Győrben folytatta tanulmányait, majd 1931-től Sopronban tanult s itt érettségizett.
1931 végén néhány versét elküldte Babitsnak, aki a Hajnal címűt (amelyet Weöres 1934-ben Cselédlányok címmel vett fel első kötetébe) a Nyugat 15-16. számában jelentette meg. 1931 telén két újabb verse is megjelent, majd 1941-ig – a folyóirat fennállásáig – összesen 64 verse volt olvasható.
Még középiskolás korában ismerkedett meg Illés Árpád (1908-1980) festőművésszel, akivel életre szóló barátságot kötött. Kapcsolatukat az Országos Széchényi Könyvtár 2013-ban Weöres Sándor születési centenáriumára rendezett kiállítás honlapja részletesen bemutatja.
Érettségi után másfél évig apja gazdaságában dolgozott, majd beiratkozott a pécsi Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, melyet rövidesen felcserélt a bölcsészkarra, végül filozófia-esztétika szakon szerzett diplomát. Már egyetemistaként bekapcsolódott a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába, részt vett a pécsi Öttorony című lap szerkesztésében is.
Első verskötete Hideg van címmel 1934-ben jelent meg, a következő évben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült, ebből finanszírozta észak-európai és távol-keleti útját.
1941-től a pécsi Városi Könyvtár vezetője és a pécsi Sorsunk folyóirat társszerzője volt. A Nyugat 1941-es megszűnése után a Magyar Csillag, a Válasz, később a Diárium lapok közölték írásait.
1943-ban az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. A második világháború végén a csöngei apai birtokon tartózkodott, majd rövid ideig Székesfehérváron volt múzeumi tisztviselő. 1947-ben feleségül vette Károlyi Amy költőnőt, akivel csaknem egy évet ösztöndíjjal a római Collegium Hungaricumban töltött. Hazatérése után, 1949-től politikamentes alkata és formalizmusa” miatt, csak a magyar irodalomban új minőséget jelentő gyermekversei (a Bóbita, Ha a világ rigó lenne stb.) és műfordításai jelenhettek meg.
1956-ban kiadták ugyan A hallgatás tornya című válogatáskötetét, de 1964-ig a “tűrt” kategóriába besorolt szerzőként ismét nehezen tudta írásait megjelentetni. 1959-ben Kínában, 1966-ban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tett körutazást. 1964-ben Tűzkút című kötete jelent meg Párizsban, majd 1968-ban Magyarországon, a pályája egyik csúcsát jelentő Merülő Saturnus című kötete látott napvilágot.
Helyzetét 1970-ben a Kossuth-díj erősítette meg. A pénzjutalomból alapította meg a Pásztor Béla-díjat fiatal költők számára. 1972-ben jelent meg Psyché című kötete, amelyben egy elképzelt 18. századi, arisztokrata származású, félig cigány költőnő, Lónyay Erzsébet nevében írt verseket és fiktív naplót.
A könyv, amelyből Bódy Gábor rendezett filmet, Weöres szerepjátszó készségének és sokszínű stílusának legszebb példája. 1977-es Három veréb hat szemmel című kötete a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból nyújtott válogatást.
Életművében külön fejezetet jelent műfordítói munkássága, amely a költészet szinte valamennyi területére és korszakára kiterjedt.
1982-ben (Székács Verával együtt) elsőként jutalmazták Magyarországon Forintos Díjjal, a műfordítóknak járó legmagasabb szakmai elismeréssel. (A kitüntetés nevét 2002-ben Hieronymus-díjra változtatták.) Az “egyetemesség dalnokának” is nevezett költőt különösen az antik kultúra és a keleti irodalom vonzotta, felfogására a keresztény és a platóni szemlélet egyaránt hatott. Megannyi műve, köztük A holdbéli csónakos mesejáték, A kétfejű fenevad dráma, a Theomachia oratórium, a drámai költeményei, valamint a minden hangnemben és versformában írt műve ugyanolyan színvonalon íródott.
Utolsó nagy fellépése Londonban volt, ahol 1980-ban felolvasóestet tartott. Hosszan tartó, súlyos betegség után Budapesten hunyt el 1989. január 22-én.
Forrás: Felvidék.ma
A művész 1965-ben. Forrás: Fortepan/Hunyadi János