Akikre büszkék lehetünk… Interjú Takács Tamással

A továbbtanuláshoz szilárd elhatározás kell. Döntéseink megerősítéséhez pedig sokszor egy jó pedagógus, egy pozitív példa is elegendő.

Igaz, hogy az otthontól távol tanulni kihívás, de ez idő alatt új emberré is válunk – új környezet, új barátok, új személyiség. És mégis visszavágyunk oda, ahonnan indultunk.
Az alábbi interjúban Takács Tamással beszélgettem, aki Técsőn született és koptatta az iskola padjait, majd a főiskola befejezése után oda tért vissza, immáron tanárként.

– Mondj valamit középiskolai tanulmányaidról!

– 1984-ben születtem Técsőn magyar családban. Szülővárosomban kezdtem tanulmányaimat is, a técsői Hollósy Simon magyar tannyelvű középiskolában. Nem voltam kitűnő tanuló, de az erősek közé tartoztam. 1999-ben végeztem el az említett intézmény 9. osztályát, majd felvételt nyertem az akkoriban alakult Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumba. A líceumban emelt szinten tanultuk az informatikát, idegen nyelvet, ugyanitt szereztem gépkocsivezetői jogosítványt is. Sokat formáltak rajtam az ottani tanáraim (egyesek ma már kollégáim), amit ezúton is szeretnék megköszönni nekik! Az ott töltött három év alatt sok mindent megtanultam. Akkor döntöttem el véglegesen, hogy tanulmányaimat humán irányban szeretném folytatni.

– Hogyan döntöttél a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mellett?
– 2002-ben, érettségi bizonyítvánnyal a kezemben komoly gondok elé kerültem a továbbtanulás terén: előbb az Ungvári Nemzeti Egyetem történelem szakára felvételiztem, de csak fizetett szakra kerültem be. Az akkori tandíjat a családom nem tudta volna biztosítani. Kicsit kétségbe is estem, mert osztálytársaim közül szinte mindenki ott folytatta tanulmányait. Ekkor hallottam rokonaimtól és ismerőseimtől a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskoláról (akkor még úgy hívták), s mint kiderült, ott még csak azután következett a felvételi időszak. Eldöntöttem, hogy felvételizem a főiskola történelem-földrajz szakára. Jelentkeztem a felkészítő tanfolyamra, illetve két hét egyéni felkészülés után nekivágtam a felvételinek, amely nagyon jól sikerült, s így lettem 2002-től a főiskola történelem-földrajz szakos hallgatója. Nagyon örültem neki, hiszen ingyen tanulhattam, ami nagyon megkönnyítette a családom helyzetét. Emellett nagyon tetszett a környezet, a családias hangulat, a tanárok és a főiskolai munkatársak segítőkészsége. S végül, de nem utolsósorban anyanyelvemen tanulhattam, ami nagyon fontos dolog. Az első néhány hónap után sikerült beilleszkednem, barátokat szereznem, és megszerettem Beregszászt! A Técsőtől való távolság miatt és szociális helyzetemből kifolyólag (félárva voltam, édesapám 14 éves koromban meghalt) mind az öt év alatt a Kölcsey Ferenc Szakkollégium lakója lehettem, amely akkor egy újonnan átadott, jól felszerelt és kényelmes kollégium volt, amiért csak jelképes összeget kellett fizetni. Véleményem szerint a diákélet szerves része a kollégiumi élet adta lehetőségek sokasága is.

– Beszélsz ukránul?

– Az ukrán nyelvvel nincsenek problémáim, jól beszélem, ebből gyakran előnyöm is származott.

– A főiskolai diákönkormányzatban is tevékenykedtél…

– 2003–2006 között a főiskola Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) bel- és külügyi ügyvivője, majd alelnöke voltam. Mindig vonzott a társadalmi munka, mindig szerettem és szeretek most is tenni a közért. A HÖK-ös korszakra is pozitívan tekintek vissza. Olyan hagyománnyá vált rendezvények szervezése tartozott a feladataim közé, mint például a gólyatábor, gólyabál, különböző megemlékezések, utazások, illetve a diáksereg szórakoztatása. Felejthetetlen diákéveim voltak, máig tartó baráti kapcsolatokkal, szerelmekkel, csalódásokkal és sikerélményekkel. Itt tanultam meg egyedül döntést hozni, saját magam helytállni. Minden egyes ott eltöltött nap ÉLMÉNY volt számomra…

– Hol dolgozol most?

– A Técsői Hollósy Simon Középiskola, valamint a Técsői Magyar Tannyelv Református Líceum történelem és földrajz szakos tanára vagyok.

– Nehéz volt itt elhelyezkedni?

– Ötödikes koromban állásajánlatot kaptam az alma materemtől, a Técsői Hollósy Simon Középiskolától, melyet el is fogadtam. Így 2006-tól párhuzamosan tanultam, írtam a szakdolgozatomat, és tanítottam heti kilenc órában. 2011-től a líceumban is oktatok történelmet és földrajzot, emellett éjszakás nevelői állást kaptam. Munkám során elvi jelentőségű számomra a magyar kultúra, a hagyományok ápolása és a nemzeti öntudatra nevelés. Técsőn ez duplán nehéz feladat, hiszen egyre több a vegyes házasságból származó gyerek, a líceumba pedig a diákok 60-70 százaléka a Felső-Tisza-vidékről érkezik, akik szintén gyengén beszélik a magyar nyelvet. Őket magyarra tanítjuk, a tömbmagyar részekről érkezők pedig magas szinten, nyelvkörnyezetben tanulhatják az ukrán nyelvet és irodalmat. Az iskola és a líceum diákjai minden évben jól szerepelnek a járási vetélkedőkön, több dobogós helyet hozva nekünk. A líceum és a técsői magyar iskola feladat és kihívás, hogy megőrizzük a magyar nyelvet, kultúrát, hagyományokat a végeken. Ezen munkálkodom, munkálkodunk kollégáim többségével nap mint nap. 2012 decemberében a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közgyűlésén a pedagógusszövetség megyei ellenőrző bizottságának tagja lettem, ami nagy megtiszteltetés számomra.

– A HÖK-ben szerzett szervezői tapasztalataidat tudod-e hasznosítani a munkád során?
– Immár harmadik éve szervezünk fiatal kollégáimmal rendezvényeket hagyományteremtő szándékkal Técső magyarsága számára: szüreti és farsangi bált, ahol a gyerekek előadják a tanult néptáncokat, műsorokat, Técső apraja-nagyja hajnalig mulathat, épp úgy, mint anno.
Most egy civil szervezet létrehozásán gondolkodunk, mert eddig a helyi magyar vállalkozók támogatásából finanszíroztuk a programokat, melyek olyan nagy sikernek örvendenek, hogy ezekre még a környező falvakból (Visk, Szlatina, Bustyaháza) is érkeznek vendégek.

– Megérte a Rákóczi-főiskolát választani?

– Ez nem kérdés, hiszen többek között anyanyelvemen sajátíthattam el a szakmámat, magasan képzett tanáraim voltak, otthonos környezetben tanulhattunk. Ott kaptam használható tudást, kultúrát, identitást, szellemiséget. Maga Beregszász aurája is megfogott, hiszen tekintve, hogy Técső nem teljesen magyar település, nekem nagyon tetszett az, hogy a beregszászi üzletekben magyarul szolgáltak ki és még sorolhatnám… Nem mellékes az sem, hogy diákéveim alatt forrt ki a személyiségem, lett igazi magyar identitásom.
Soha nem éreztem hátrányát annak, hogy a főiskolán végeztem, sőt büszke vagyok rá, és nagyon hálás mindenkinek, aki ebben segítségemre volt, gondolok itt a tanáraimra, a családomra, a barátaimra.

– Mit mondanál a továbbtanulás előtt álló fiataloknak?
– Csak bíztatni tudom őket, hogy válasszák a beregszászi főiskolát, hiszen magas szintű képzésben vehetnek részt, ráadásul anyanyelven, s innen több kitörési lehetőség van az anyaország felé is. Gyönyörű, tekintélyt parancsoló épületben tanulhatnak, jó környezetben, a kornak megfelelő felszereltséggel. S persze államilag elismert diplomát szerezhetnek.
Büszkék lehetünk rá, hogy a „Kárpátok hajlatában” végre van magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény. Attól sem kell félni, hogy túltelítettség van a pedagógus szakmában, hisz nem minden pedagógus képesítést szerzett friss diplomás folytatja tanárként a pályáját, ahogy azt a gyakorlat is mutatja. Annyi bizonyos, hogy aki ebben az intézményben végez, bárhol megállja a helyét!
Gál Adél
Kárpátalja.ma