kamera

Az idők jele – fotópályázat

Mi is az a Global Talent Mentoring?
A 2021-ben indult Global Talent MentoringTM földrészeken átívelő, izgalmas, egyedi, hosszútávú tehetséggondozó program. A STEMM tudományterületeken belül kiemelkedően tehetséges és komoly motivációval rendelkező fiataloknak nyújt ingyenes lehetőséget a világ legkiválóbb nemzetközi mentorai által történő személyes, szakmai támogatásra.

Miért érdemes bekerülni a Programba?
A Programon belül számos, nem mindennapi tevékenységen keresztül egyedülálló szakmai fejlődésre van lehetőség, a Program a diákokat a középiskolai tanulmányaiktól egészen a felsőfokú tanulmányaik végéig (azaz akár a PhD fokozat megszerzéséig) támogatja.

A Program tevékenységei:
– Egyéni mentorálás: a Global Talent Mentoring alapszolgáltatása az egyéni mentorálás a résztvevők számára létrehozott zárt, online platformon keresztül. A mentor- mentorált párosok kialakítása során az elsődleges szempont a mentor szakterületének egyeztetése a fiatalok érdeklődési területeivel. A mentorálási folyamat támogatására a Global Talent Mentoring online platformján képzési segédanyagok, valamint a célirányos együttműködés tervezésére alkalmas eszközök állnak a résztvevők rendelkezésére. Ezen felül a programcsapat minden mentor-mentorált páros együttműködését figyelemmel kíséri, az egyes párosok munkáját személyes tanácsadó segíti.
– Hálózatépítés: az online felületen a mentoráltak nem csupán saját mentorukkal találkozhatnak, lehetőség nyílik arra is, hogy a többi résztvevővel kommunikáljanak. A felületen fórumok, chat-szobák segítik a kapcsolattartást, illetve a résztvevőknek a rendszeres online találkozók során is alkalmuk nyílik arra, hogy megismerkedhessenek a többiekkel.
– Együttműködés: a hálózatépítés mellett a Program a szakmai együttműködések kialakításában is támogatja a résztvevőket. Bárki indíthat közös projektet egy, vagy több résztvevő bevonásával, a munkához a Program online felülete egy erre a célra fejlesztett eszközt is biztosít, mely végig vezeti a csapatot a projektmegvalósítás egyes szakaszain.

A Program célcsoportja:
A Global Talent MentoringTM program azokat a fiatalokat keresi, akik már komoly érdeklődést tanúsítanak a STEMM tudományok egy konkrét területe iránt. A határozott szakmai elképzelések mellett fontos a résztvevőknek a Program iránti elköteleződése. A Program közös nyelve az angol, így a részvétel feltétele a kommunikációképes angol nyelvtudás.

Kik állnak a Program mögött?
Az UNESCO által elismert Hamdan Bin Rashid Al Maktoum Alapítvány 2017-ben hozta létre a World Giftedness Centert azzal a céllal, hogy megteremtse a tehetséggondozás támogatásának világszintű központját. A World Giftedness Center első és egyik legjelentősebb projektje a Global Talent Mentoring program. A Program igazgatói Prof. Dr. Heidrun Stoeger a Regensburgi Egyetemről és Prof. Drs. Albert Ziegler a Friedrich-Alexander Egyetemről (Erlangen-Nürnberg), Németországból, a tehetségkutatás és fejlesztés terén a szakma kiemelkedő szakértői.

Hogyan lehet bekerülni a Programba Magyarországról?
A Global Talent Mentoring programba a fiatalok egy kétfordulós pályázati eljáráson keresztül tudnak bekerülni. Az első forduló hazai, a második nemzetközi.
Az első fordulóban a pályázók a Global Talent Mentoring hivatalos partnereihez küldhetik be a jelentkezési lapjaikat. Magyarországon a Matehetsz a Global Talent Mentoring hivatalos partnere, a Matehetszen belül pedig a Budapesti Európai Tehetségközpont (EUTK) a hivatalos kapcsolattartó. Ha a Matehetsz elfogadja a magyar pályázatot, akkor a pályázó lehetőséget kap arra, hogy 2023 szeptemberében a második fordulóra is jelentkezzen, amit már a Global Talent Mentoring nemzetközi irodája bonyolít le. A nemzetközi, komplex, angol nyelvű pályázati folyamat végén pedig a jelentkezőket a Global Talent Mentoring nemzetközi irodája értesíti a 2. forduló eredményéről.

A jelen (első forduló) pályázati felhívásnak a keretében keressük azokat a fiatalokat, akik szívesen pályáznának a Programba, akiknek szakmai teljesítménye, érdeklődése és elkötelezettsége, valamint angol nyelvtudása megfelel az elvárásoknak.

A pályázás feltételei:
– 15-19 éves életkor.
– Kiemelt érdeklődés a STEMM tudományok egyik területe iránt.
– A MATEHETSZ honlapján található kitöltött angol nyelvű online pályázati jelentkezési lap beküldése: https://tehetseg.hu/application-form-global-talent-mentoring-program
– A jelentkezési laphoz kapcsolódó, a honlapra feltöltött magyar nyelvű ajánlólevél a lent felsorolt szervezetek, személyek egyikétől.
o középiskolai OKTV felkészítő tanárok
o Kutató Diákok Mozgalma
o Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája
o Kutató Tanárok Országos Szövetsége
o Magyar Innovációs Szövetség
o MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány
o Neumann János Számítógéptudományi Társaság
o Nők a Tudományban Egyesület
o Kutató, elsősorban egyetemi szakember
o Egyéb ajánlás
– Egy angol nyelvű motivációs levelet (max. 2000 leütés szóközökkel), amelyben a jelentkező bemutatja eddigi életútját, elért eredményeit és céljait, valamint hogy miért kíván részt venni a Programban.
– Adatkezelési hozzájárulás nyilatkozat(kiskorú esetén a törvényes képviselő által aláírva), mely letölthető a pályázati jelentkezési lappal (application form) együtt

Az elbírálás során előnyt jelent az alábbi versenyeken való részvétel, illetve helyezés: TUDOK, Tudományos Poszterverseny, Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, <19 Szabadfogású számítógép verseny, Tudományos Diákolimpia, OKTV, World Robot Olympiad stb.
Szintén előnyt jelent, ha a jelentkező rész vett a Matehetsz Templeton Programjában.
A jelentkezésnek nem feltétele egy angol nyelvvizsga megléte, de szükséges a kommunikációképes angol nyelvtudás, hogy a jelentkező a gondolatairól, illetve érdeklődési területéről nehézség nélkül tudjon angol nyelven kommunikálni.
Ha a pályázó 16 év alatti, a gondviselőnek a pályázati jelentkezési lapon engedélyezni kell, hogy a fiatal a pályázatra jelentkezzen.

A pályázat benyújtásának módja és határideje:
A pályázat feltöltésének határideje: 2023. július 15. éjfél

További információk:
– A Global Talent Mentoring program részletes bemutatása elérhető a www.globaltalentmentoring.org oldalon. A pályázat kitöltéséhez ajánlott a weblap ismerete.
– 16 év alatti pályázónak a pályázaton való indulását a gondviselőnek engedélyezni kell,
amit a pályázati jelentkezési lap (application form) végén kell megtenni.
– A pályázati jelentkezési lapot (application form) nem lehet kitöltés közben elmenteni, ezért segítségképpen a pályázat jelentkezési lapján (application form) található egy letölthető, előre kitölthető word formátumú pályázati jelentkezési lap is. Így az online válaszokat előre át lehet gondolni, majd bemásolni az online pályázati jelentkezési lapra.
– A jelentkezési felület kitöltéséhez a Google Chrome vagy a Mozilla Firefox böngészőt ajánlott használni.
– Az érdeklődő diákok számára Matehetsz a Programról 2023. július 3., 15 órakor a Global Talent Mentoring program képviselői részvételével angol nyelvű, online tájékoztatót szervez. Az angol nyelvű tájékoztatót követően lehetőség van magyar nyelven is kérdéseket feltenni. Az online tájékoztatóra június 19-től június 28. délelőtt 10 óráig lehet jelentkezni ezen a linken: https://tehetseg.hu/global-talent-mentoring- program-tajekoztato Az ide jelentkezők számára e-mailen kiküldjük az online tájékoztató zoom linkjét.
– A pályázati felhívással kapcsolatban további írásbeli kérdésekkel lehet keresni: Szilágyi Zsuzsanna irodavezető asszonyt a következő e-mailcímen: [email protected]

Forrás: pafi.hu