Győzött a Kecskemét, kikapott a Honvéd és a Vasas
A magyar labdarúgó NB I 2. fordulójában a Kecskeméti TE 3–1-re megverte hazai pályán a Kisvárda együttesét. Az NB II 2. fordulójában a Szeged 4–3-ra legyőzte a Vasast. A találkozón mindkét csapatban végig a pályán voltak a kárpátaljai játékosok: a Szegedben a két gólpasszt is kiosztó nagybégányi Gajdos Zsolt, a Vasas együttesében pedig a nagydobronyi Hidi M. Sándor. A Honvéd meglepetésre otthon maradt alul a Kozármislennyel szemben, a Győri ETO pedig négyet vágott a BVSC-nek.
A KTE Szuhodovszki Soma révén szerzett vezetést a Kisvárda vendéglátójaként, aki pazar lövéssel a kapuba bombázott. Sokat nem kellett várni az újabb KTE-gólra: Májer Milán beadását Pálinkás Gergő fejelte be, megszerezve első NB I-es találatát. Úgy nézett ki, a hazaiak megnyugtató előnnyel mehetnek majd szünetre, azonban Varga Bence előbb egy rossz kirúgással az ellenfélnek ajándékozta a labdát, majd Milos Szpaszics lövését bevédte. A kecskemétiek a hosszabbításban Szalai Gábor góljával döntötték el a három pont sorsát, így győzelemmel indították az idényt.
A Szeged aktívabb volt a Vasasnál, és Óvári remek lövésével meg is szerezte a vezetést, sőt két perccel később Papp Áron szép megoldásának köszönhetően már két góllal vezetettek a hazaiak. A fordulást követően a csereként beállt Radó fejesével szépített a Vasas, majd egyre erősödött az angyalföldiek nyomása, sorra záporoztak a beadások, de ezeket hárította a szegedi védelem. A 77. percben viszont Ihrig-Farkas fejesével megtörtént a vendégek egyenlítése. Négy perccel később egy szabadrúgás utáni kavarodást követően Szilágyi közelről kotorta a hálóba a labdát, így ismét vezetett a Szeged. A 87. percben Szivacski kapott pirosat, emberhátrányban viszont egyenlített a Vasas, miután büntetőt kaptak a vendégek a 92. percben: ezt Radó értékesítette magabiztosan. A fordulatos találkozó 94. percében Gajdos Zsolt remek bal oldali beadására Borvető érkezett, és fejesével megszerezte a győzelmet a Szeged.
A vasárnapi mérkőzéseken a Budapest Honvéd hazai pályán kapott ki egy góllal a Kozármislenytől, a Kazincbarcika fölényes sikert aratott Mosonmagyaróváron, a Soroksár legyőzte a Gyirmótot, a Budafok pedig az Ajkát. A Győri ETO sima, négygólos sikert aratott a BVSC ellen, ezzel a Rába-partiak vezetik a bajnokságot a szintén hibátlan Budafok, Szeged és Pécs gárdája előtt. A Csákvár is fölényesen múlta felül a Haladást, a Pécs Siófokon diadalmaskodott, míg a Tiszakécske ikszelt a Nyíregyházával. Két fordulót követően a Vasas, a Gyirmót, a Haladás, a Siófok és a Mosonmagyaróvár áll még pont nélkül.
A viski Takács Ronald, aki ebben az idényben már a Gyirmótot erősíti, a 72. percben lépett pályára a Soroksár ellen, a Pécs együttesében pedig 58 percet töltött a pályán a tiszaújhelyi Harsányi István. A Tiszakécskén döntetlent elérő Nyíregyháza csapatában három kárpátaljai játékos is pályára lépett: Mihajlo Rjasko és Jurij Toma végigjátszotta a szabolcsiak találkozóját, az aknaszlatinai Tamás Olivér pedig a 90. percben állt be csereként.
OTP Bank Liga (NB I), 2. forduló:
Kecskeméti TE – Kisvárda FC 3-1
Merkantil Bank Liga (NB II), 2. forduló:
Szeged – Vasas 4-3
Budapest Honvéd – Kozármisleny 1-2
Soroksár – Gyirmót 1-0
Budafoki MTE – Ajka 2-0
Mosonmagyaróvár – Kazincbarcika 0-3
BFC Siófok – Pécsi MFC 0-1
Tiszakécske – Nyíregyháza 1-1
Csákvár – Szombathelyi Haladás 4-2
Győri ETO – BVSC Zugló 4-0
Nyitókép: mlsz.hu
Kopasz Gyula