Áprily Lajos: A kor falára

Itt éltem én is. Rabkoszton, vízen.
Itt lázadoztam, itt zúzódtam össze.
Egy vak poroszló szárnyam és tüzem
e zord idő-cellába börtönözte.

De néha túl a rácsozott időn
csillagmezőket lobbantott a távol.
Szél jött és megtelt hervadó tüdőm
a végtelenség fenyvesillatával.

Olyankor ráztam gúzsos szárnyamat,
kitörtem volna óriás terekre.
S ösökre néztem, gazdag és szabad,
aranyformáló régi mesterekre.

S gondoltam rá, ki jő száz év után,
arcába tűz az új világ sugára.
S szent szánalommal néz majd vissza rám,
kortól kifosztott, koldus dédapára.