Lévai Aliz Mária: Férc

„Üszkös sebek felett múlnak az évek,
s én, a régi kislány, visszatérek,
mert vannak, akik mindig élnek,
és én sem haltam meg, én is élek.
Élnem kell, mert láttam az ördögöt.
Emberarca volt és szelíd kék szeme…”
(Kovács Vilmos)

Minden este, mikor aludni próbálok,
a fal túloldaláról egy nő sikoltását hallom.
Egész életemben kísért, ahogy apám sörös
lehelettel a kihűlt vacsora miatt veri anyámat.
Én sarokban ülve, kezemmel szám előtt nézem
az ordító férfit, apámat. Könyörgök neki,
ne üsse tovább. Megvetően indul felém,
a dühtől biztosan megromlott látása,
bőrömön nyomja el cigijét.
Később elégedetten ül, tévét nézve:
vannak emberek, akik rosszabbul élnek, mint mi.
Minden este, mikor aludni próbálok,
arra gondolok, visszatérek
rohadó gyerekkorom zsákbabájához,
ami olyan hajszálakkal van összevarrva,
amelyek ki sem hulltak volna fejbőrömből.

Forrás: Együtt folyóirat