Előbb a Lélek

Dinamizmus kontra megszokás

A keresztyén élet furcsaságai közé tartozik, hogy gyakran megtörténik velünk, hogy „esztelen galaták” módjára testben folytatjuk vagy fejezzük be azt, amit Lélekben kezdtünk el.

[Pál apostol a Galatákhoz írt levélben arra figyelmezteti a gyülekezetet, hogy az üdvösség egyedül a Krisztus Jézusba vetett hit által van, nem pedig a törvény cselekvése által, mint ahogyan azt a keresztyénség kezdetén (és sajnos talán azóta is) sokan gondolták, vagy próbálták ezzel a tévtanítással félrevezetni a friss keresztyén gyülekezeteket. Ennek egy jellemző példája a Galata levélben található, ahol a körülmetélés problematikája jelentkezik, magában hordozva azt a kérdéskört, hogy a zsidó szokásokat meg kell-e tartaniuk azoknak is, akik nem zsidóból lettek keresztyénné, hanem valamilyen pogány népből származnak. Pál eszteleneknek hívja a galatákat, mert Krisztus evangéliumának átélése után vissza akarnak térni a törvénynek való megfeleléshez mint önmegváltó aktushoz.]

Persze ez természetes folyamat, hiszen minden ötlet megszilárdul, minden rendszerben beállnak a szabályok, minden, ami egy darabig dinamikusan fejlődik, egyszer csak stagnálni kezd. (Sok kutató foglalkozik azzal, hogy a világban működő folyamatok meddig fejlődnek, mikor állnak be, és legfőképp azzal a problémával, hogy a stagnáló folyamatok mindig hanyatláshoz vezetnek; elsősorban persze gazdasági és politikai téren.) Törvényszerű ez, hiszen a fejlődés fenntartásához rengeteg idő, kreativitás, befektetett energia és pénz, valamint rendszeres megújulás is szükséges. Olyan megújulás, ami a változás állandó igényével próbálja az adott célt minél jobban megvalósítani. A dinamizmus állandósítása viszont statikussághoz vezet (például ha a törvényeket nem axiomatikusan, tehát jogeseteket leíróan, hanem dinamikusan próbálnánk megalkotni, akkor az első kérdésünk az lenne: mik ennek az új dinamikus rendszernek az axiómái). Visszatérve a galatákhoz és a keresztyén élet furcsaságához: talán nem csak nekem tűnik fel, hogy olyan sokszor Lélekben való kezdés után testbeli befejezésre ítéltetnek Isten előtt lévő dolgaink. Nem csak arról beszélek, hogy a gyakorlat szempontjából nem túlzottan megoldott problémánk, hogy a megváltás hirdetése után a megtértek serege ismét a törvénnyel találkozik szembe oly sokszor egyházunkban (pont úgy, ahogyan a galaták) – bár ez is nagy probléma –, hanem még inkább arról, hogy egyéni életünk és Istentől jött lélekbeli megtapasztalásaink is statikussá válnak a gyakorlatban. A Lélektől indíttatva elkezdett munkáink a Lélek vezetése nélkül mennek végbe. Persze utána csodálkozunk rajta kicsit, hogy „olyan áldott ötletnek tűnt, de lám, mi lett a vége”. Vagy „meg mertem volna rá esküdni, hogy ezt a házasságot Isten is így akarta, de most mégis ez a helyzet”, vagy „úgy éreztem ezt a pályát szánta nekem Isten, de nem érzem jól magam rajta” és még sok más… Adott esetben Lélekben elkezdett dolgok ezek, mégis tragikusan érnek véget.

Úgy tűnik, hogy az elsőbbség a Léleké, csak később valahogy könnyebbé válik, egyszerűbb úttá az, ha a statikus törvényt kipipálva járom a Lélek által kijelölt utat. Az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy ha valami attól nagyszerű, hogy a Lélek sugallja nekünk, akkor hogyan lehetünk olyan „esztelen galaták”, hogy azt gondoljuk, megy az test szerint is? A Biblia tanúsága szerint nehéz a pusztában minden nap friss mannát várva járni, nehéz Isten vezetését napról napra kérni és aszerint élni, és nehéz a Lélekben elkezdett dolgokat Lélekben véghezvinni, viszont másképpen nem lehet. Húsvét van, gondoljuk el azt a Jézust, aki Lélektől fogantatva a testre tekintett volna, és rögtön nem lenne húsvét. Vagy elgondolhatjuk a Lélek nélküli kereszténység mondjuk 50 éves történetét. Vagy belegondolhatunk a skolasztika dogmatizmusába vagy bármilyen moralizáló egyházi korszakba, hova jutott az? Még akkor is, hogyha az indíttatás a Lélektől volt.

Közhely: a keresztyén élet dinamikus élet. Az teszi közhellyé ezt a mondást, hogy bár köztudott, hogy igaz, de nyoma még sincsen. Ha lenne, bizonyára nem közhely kategóriában csücsülne statikusan, mint a közhelyek általában. Húsvét van: Isten nem közhelyekben akart megoldást adni az emberi élet problémáiban, hanem a Lélektől fogant Életben. Megváltónk pedig nem valami statikusat hagyott ránk, hanem a Szentlelkét. Feltámadása után nem az történt, hogy bement a tanítványok közé és lediktálta még egyszer, hanem rájuk lehelt és azt mondta: „Vegyetek Lelket!” Isten Lélekben kezdi velünk, az egyházzal, ezt az elsőbbséget megadni Neki a továbbiakban…
Horváth Dániel