Hogyan boldogulnak ma a fiatal értelmiségiek

A boldog gyermekévek, mikor nem kell pénzügyekről, anyagi helyzetről, előbbre jutásról, jövőről gondolkodni, sajnos, hamar elmúlnak. A Mi leszel, ha nagy leszel? kérdésre sem mindig egyszerű választ találni, nemhogy biztosan el is érni azt. Hisz ha sikeresen a végére is ér az ember a választott útnak, egyáltalán nem biztos, hogy azzal célba is ér.
A munkaerőpiacon friss diplomásként érvényesülni nem könnyű, hisz állásához mindenki foggal-körömmel ragaszkodik, s sem szakértőnek, sem statisztikusnak nem kell lennie az embernek ahhoz, hogy tudja: egyszerűen nincs annyi betölthető állás, mint amennyire szükség lenne.

Az utóbbi években sajnálatos módon egyre „divatosabb” lett a fiatalok körében az a vélemény, hogy a diploma semmit sem ér, hisz hiába szerzi meg az ember, elhelyezkedni egyszerűen nem tud vele, mert a „kereslet” és a „kínálat” sehogy sem arányos egymással. Sokak véleménye szerint például pedagógusnak abszolút értelmetlen tanulni, mivel évek is eltelhetnek, mire a pedagógusi diplomával el tud helyezkedni az ember, mert a dolgozó tanárok többsége vagy fiatal és még sok éve van a nyugdíjig, vagy már (évekkel ezelőtt) elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik. A szakmunkásképzőt elvégzettek helyzete sem túl biztató, de a pék, cukrász, festő-mázoló szakmák azért még népszerűek (s ez jól is van így). Hasonló a helyzet a könyvelőkkel is. Talán nem mondok valótlant, ha azt állítom, mindenki ismeretségi körében van legalább egy, de inkább 2-3 olyan fiatal, aki „buhálternek” készül. Számomra ugyan furcsa, de a nemzetközi kapcsolatok nevezetű ágazat is elképesztő népszerűségnek örvend mostanság. Talán ez lesz a jövő pedagógus szakmája?

Bizonyításul, hogy márpedig a „legértéktelenebbnek” vélt tanári diploma is hasznos és fontos, s nem boszorkányság állást sem kapni megszerzése után, néhány olyan fiatal friss diplomást kérdeztem meg, akik az iskolapadból kilépve azonnal munkába tudtak állni. Arról faggattam őket, hol, hogyan, mennyiért sikerült elhelyezkedniük diplomájuk megszerzése után. Neveket, helységeket nem közlök, hisz a történetek tanulsága miatt fölöslegesek.

„2008-ban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szereztem diplomát angol–történelem szakon, 2009-ben pedig angol szakon az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE). Sikerült még abban az évben munkába is állnom. A helyi elemi iskolában angolt tanítok, délutánonként pedig nevelőként dolgozom. Nincs okom panaszra. Akkoriban örültem, hogy egyáltalán kaptam munkát, ráadásul úgy, hogy nem kellett fizetnem azért, hogy felvegyenek.”

„2010-ben végeztem a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Kolledzsében. Nem közvetlenül a szakmámban dolgozom, de örülök, hogy diplomázás után 3 hónappal sikerült munkába állnom. A tanítói diplomámmal felvettek dolgozni a helyi óvodába. Igaz, hogy nem óvodapedagógusi képzést kaptam, de tanulmányaim során nyilván megtanultam annyit, amennyi a kicsik neveléséhez, oktatásához szükséges. Kaptam egy év haladékot, hogy elkezdjek óvodapedagógiát tanulni, aminek eleget is tettem. Nem tagadom, hogy annak idején jobban örültem volna, ha iskolában kapok állást, hisz mégiscsak tanítónőnek készültem, de nem panaszkodom. Örülök, hogy van munkám, szeretem is csinálni, és már nem is akarok váltani.”

„2011-ben szereztem meg az első, rá egy évre pedig a második diplomámat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Azonnal sikerült munkát szereznem. De ez csak a szerencsén múlt. Jó helyen voltam jó időben. Semmit nem kellett fizetnem, hogy felvegyenek, de azt mindenképp hozzá kell tennem, hogy az alma materben kaptam állást. Jelenleg is ott dolgozom tanárként. Részmunkaidős vagyok, vagy ahogy itt mondani szokás, „fél sztávkán” vagyok. Heti 10 angolórám van, így havonta plusz-mínusz 900 hrivnyát keresek. Ha jól osztom be, magamra elég. Másra meg még nem kell költenem. A jövőmet ilyen fizetéssel nyilván nem tudom megalapozni, de ugródeszkának ez is jó.”

„2012-ben kaptam diplomát az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. A diplomaszerzés előtt már beadtam a kérvényem a tanfelügyelőségre, de onnan nem kaptam visszajelzést. Több helyen, így egy líceumban is érdeklődtem, hogy nincs-e szükség magyartanárra. Egyik helyen sem jártam sikerrel, de mivel mindenképp dolgozni akartam, a líceumban jeleztem, hogy nevelőtanári állást is elvállalnék. Nem sokkal később megüresedett egy állás, így a szeptembert már líceumi nevelőtanárként kezdtem. Teljes mértékben elégedett vagyok a munkámmal, hisz gyerekek közt, közösségben vagyok, ami számomra fontos. Természetesen örülnék, ha tanítani is tudnék majd, hisz mégiscsak ezért tanultam.”

„Tavaly szereztem tanítói diplomát a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Kolledzsében. Nem volt kilátásban, hogy hamar sikerül majd munkát találnom a környéken, ezért tovább folytattam a tanulást nappali tagozaton. Nem sokkal később értesültem róla, hogy egykori iskolámban megüresedik egy hely. Megragadtam az alkalmat, s a félév elejétől már dolgozom. Alsósoknak tanítok angol nyelvet. Heti 14 órám van, aminek nagyon örülök, hisz lényegében szakmámban dolgozom. Közben pedig folytatom a tanulást levező tagozaton.”

„Szinte még be sem fejeztem a főiskolát, de már volt munkám, igaz, nem a szakmámban. De még így is szerencsésnek mondhatom magam, hisz tudom, hány friss diplomás dolgozik gyárban, megy el külföldre segédmunkásnak, vagy fizet több ezer dollárt azért, hogy egy iskolában kapjon heti néhány órát. Mert manapság már ennek is örül az ember. Irodai dolgozó vagyok. Felveszem a telefont, néha papírmunkát végzek, folyton vadidegen emberekkel kell beszélnem és jó sokat gépelnem. Igaz, tudás, nyelvismeret, tájékozottság is bőven kell hozzá (főiskolai tanulmányaimnak hála, ez meg is van), de hol áll ez a munka ahhoz, hogy hivatásomnak a tanítást tekintem? Sehol. De inkább ez, minthogy otthon üljek és a munkanélküli segély kopekeit számolgassam. Szerintem mindenképp érdemes kitanulni valamilyen szakmát, mert bármilyen iskoláról legyen is szó, nem csupán az adott területtel ismerkedik meg az ember, hanem megtud, megtapasztal ezer meg ezer más dolgot is, amit majd az életben, a munkában hasznosítani tud. Ezt tapasztalatból mondom.”

„2011-ben utolsó éves voltam az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán, amikor az újságban olvastam a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség felhívását, miszerint a szórványba, Kőrösmezőre keresnek magyar tanárt. Elvállaltam a munkát, így már a diploma megszerzése előtt elkezdtem dolgozni. Nem sokkal később viszont a felső osztályokat, amelyekben tanítottam, bezárták és összevonták az ukrán tannyelvű osztályokkal, mivel kevés volt a diák. Szerencsére még azelőtt sikerült új munkát találnom, hogy munkanélküli segélyért folyamodtam volna. Jelenleg Bustyaházán, a Szent Erzsébet Óvodában dolgozom óvónőként. Szeretem ezt a munkát. És legalább dolgozok. Az évfolyamtársaim közül nagyon sokan nem tudtak a pedagóguspályán elhelyezkedni. Közben az UNE-n másoddiplomaként ukrán szakon is tanulok. Igaz, hogy nem szeretnék ukránt vagy ukránul tanítani majd, de ki tudja? Talán egyszer majd hasznát veszem.”

Azt hiszem, célomat, hogy bebizonyítsam, nem értéktelen a pedagógusi diploma, mindenképp elértem. Sajnálatos, hogy sokaknak nem sikerül munkát találniuk diplomájuk megszerzése után, azt azonban senki nem tagadhatja, hogy többet tanult meg tanulmányai során, mint amennyi egy diplomába „belefér”.