Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a beregszászi magyar színház
Programsorozattal méltatja alapításának harmincadik évfordulóját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház október 3-a és 9-e között. A társulat nemzetközi fesztivál keretében egy héten keresztül közönségtalálkozóval, előadásokkal, filmvetítéssel várja az érdeklődőket.
A közönség a nyitó napon a teátrum történetét bemutató jelmez és képkiállítást tekinthetett meg. A beregszászi színészek a 30 év alatt játszott a darabokból egy-egy mondatot kiragadva felidézték az eddigi előadásokat.
A KMKSZ támogatásával megvalósuló fesztivál ünnepélyes megnyitóján Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke kiemelte: a rendszerváltás után nyílt lehetőség egy hivatásos magyar színház létrehozására Beregszászban.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kitért a kezdeti nehézségekre. Rámutatott arra, hogy az állam a magyar színház beindítására tett ígéreteit nem váltotta valóra. „Az az ifjúság, akiket mi neveltünk, azok már ezen a színházon nőttek fel. Egy olyan színházon, amelyik más értékeket, más színházi kultúrát képviselt, mint amihez egyáltalán Beregszász és környéke hozzászokott” – hangsúlyozta Orosz Ildikó a TV21 Ungvárnak tett nyilatkozatában. Majd hozzátette: sokszor mondták azt, hogy rosszul csinálják, nem így kellene csinálni, a népet meg kell fogni, de Vidnyánszky Attila mindig kitartott az elképzelései mellett.
A 30 éves a beregszászi színház nemzetközi fesztivál nyitó előadásán Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs a Cseh Tamás élettörténetét és dalait bemutató összeállításukkal léptek színpadra telt ház előtt.

Halina Lompart, a Kárpátaljai Katonai Közigazgatás Kulturális Főosztályának megbízott vezetője köszönetet mondott a színház vezetésének, hogy befogadta Ukrajna több megyéjéből a háború miatt nehéz helyzetbe került kollégáikat, egyúttal elismerő oklevélben részesítette Sin Edinát, a színház igazgatóját, aki ezt követően felolvasta Vidnyánszy Attila főrendező üdvözlő levelét.
„Láttam azt a kitartást, azt a hitet, amely ezeket az embereket társulattá szervezte, ahogyan egy közös ügy mentén összekovácsolódtak, és ahogyan igazi értékek mellett határozták el magukat… Én elmondhatom, hogy 15 éve vagyok közelében a beregszászi színháznak, és látom, hogy ugyanezt a szellemiséget, amit Vidnyánszky Attila ültetett el a társulat tagjaiban, ezt azóta is hordozzák. Nekünk ehhez a szellemiséghez hűnek kell maradnunk, bízunk benne, hogy lesz hozzá elég erőnk és lesznek hozzá megfelelő körülmények, de ha nem lesznek, akkor teremtünk”
– mondta Sin Edina.

A 30 éves a beregszászi színház nemzetközi fesztivál nyitó előadásán Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs a Cseh Tamás élettörténetét és dalait bemutató összeállításukkal léptek színpadra telt ház előtt.
A jubileumi rendezvénysorozat október 9-én zárul, amikor is a mariupoli drámai színház művészei Boccaccio Dekameron című darabját adják elő.
Fotók: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Facebook-oldala
