Milliókat csaltak ki egy elesett katona édesanyjától Kárpátalján
A kárpátaljai rendőrség munkatársai őrizetbe vettek egy 35 éves kijevi lakost, aki társaival együtt 7,5 millió hrivnyát csalt ki egy elesett donyecki katona édesanyjától – számolt be róla a kárpátaljai rendőrség sajtószolgálata október 17-én.
A bűnügyi rendőrség és a kiberbűnözés-elhárító osztály munkatársai közösen leplezték le a bűnbandát, amelynek tagjai becsaptak és megloptak egy Donyeck megyéből áttelepült édesanyát.
A 49 éves nő a háborúban elesett fia miatt kapott az ukrán kormánytól egy jelentősebb összeget. Ezután azonban ismeretlenek vették fel vele a kapcsolatot telefonon keresztül. Meggyőzték arról, hogy a pénzt nem érdemes ukrán bankokban tartani, mivel azok a közeljövőben csődbe mehetnek. A csalók azt javasolták áldozatuknak, hogy a kapott pénzt külföldi kriptovaluta számlán helyezze el, amihez a segítségüket is felajánlották.
A nő beleegyezett az ajánlatba, és 5 millió hrivnyát helyezett el egy, a bűnözők által létrehozott bankszámlán. Amikor azonban le szerette volna venni az összeg egy részét, a csalók közölték vele, hogy a pénzt lefoglalták és ahhoz, hogy visszakapja, további 2,5 milliót kell átutalnia. Miután a sértett ezt megtette, megszakították vele a kapcsolatot. Az édesanya ekkor fordult a rendőrséghez.
A hatóság munkatársai csaknem 6 hónapig nyomoztak az ügyben, mivel a csalók számos álnevet és több tucat speciálisan létrehozott számlát használtak. A rendfenntartók részletesen követték a pénzek mozgását, és ennek alapján sikerült azonosítaniuk a banda több tagját.
A bűnügyben csaknem 50 házkutatást tartottak Ukrajna különböző régióiban. Számos tárgyi bizonyítékot lefoglaltak, többek között nagy mennyiségű készpénzt is.
Nyitókép forrása: kárpátaljai rendőrség
