Elrajtolt a két kaposvári sportember, hogy ezer kilométert fusson Ukrajnáig

Két kaposvári sportember Kovalik Zoltán és Szita János hónapokkal ezelőtt határozta el, hogy végigfutja a 2. magyar hadsereg Donig vezető útját.

Útközben, ahol lehet és igénylik a települések, koszorút helyeznek el 2. világháborús emlékműveken.

Az elmúlt hónapokat rengeteg bizonytalanság, kétségek és esetenként kétségbe esések jellemezték. És nem volt mentes a felkészülési időszak a balesettől sem. Csütörtök délutánra azonban elhárult minden akadály, meggyógyult minden sérülés. A két sportolót ünnepélyes keretek között a Hősök templomától „útjára bocsátották”.

– A lelkesedésünk és a lendületünk megvan, de ez utóbbival csínján kell bánni – mondta indulás előtt Szita János. – Testileg, lelkileg felkészültünk, a többi már nem rajtunk múlik.

A sportolókat a Mártírok és hősök Közalapítvány elnöke, hónapok óta, sok gond és gáncsoskodás, vélt vagy valós sérelem nehezítette munkánkat. Alig egy órával ezelőtt érkezett meg az a levél, ami biztosítja, hogy eljuthatnak Voronyezsig. Az emlékfutást két részre kellett osztanunk: a sportolók Beregsurányig futva teszik meg az utat, majd – saját biztonságuk érdekében – a határtól Voronyezsig autóval. Orosz földön fejet hajtanak és koszorúznak minden olyan helyszínen ahol magyar a katonák harcoltak.

Szakács Sándor történész felidézte a 71 évvel ezelőtt történteket, a Magyar Királyi 2. hadsereg tragédiáját. – Katonák keltek útra, akik soha nem tértek vissza – mondta a történész, – mert hősi halottá váltak. Mert a parancsot még reménytelen helyzetben is teljesíteni kellett. Ma elindul két kaposvári sportoló azért, hogy emlékeztessen azokra, akik e nemzetből vétettek és e nemzet tagjai voltak. Ennyi esztendő után kijár a tisztesség mindenkinek. A világon nincs olyan nemzet, amely ne emlékezne főhajtással hősi halottjaira. Az emlékezés szép példája, ami ma innen, Kaposvárról elindul. Kísérje szerencse a két sportoló útját, akik futva eljutnak oda, ahol szerencsétlen magyar katonák haltak, akiket felmorzsolt az orosz tél.

Gelecsér Attila Somogy megye közgyűlésének elnöke, az emlékfutás fővédnöke Hemingway szavaival kezdte köszöntőjét: – Ne kérdezd, hogy kiért szól a harang, érted szól. – Egyre kevesebben vannak, akik még el tudják élőszóval meséli a történelmünk e sötét napjait, akik emlékeztetni tudnak – mondta a somogyi közgyűlés elnöke. – Ez már a mi nemzedékünk dolga, és ha mi nem tesszük meg, akkor az élő tanuk hiányában az örök feledés homályába merülnek a Donnál történtek. Ahogy fakulnak a fényképek, úgy fakul az emlékezet is. Nem hagyhatjuk ezt, mert nagyapáinkról, dédapáinkról van szó.

– Nem lehetőség számunkra azt emlékezés, hanem kötelesség – figyelmeztetett Gelencsér Attila. – Somogyország kitartó, büszke és elszánt népe mindig gondoskodott arról, hogy legyenek fényhozóink, akik a lángot meggyújtják. Most két somogyi fiatalember arra vállalkozott, hogy végigfutja a 2. magyar hadsereg útját. Bebizonyítják útjuk során mindenkinek, hogy a magyarok képesek emlékezni és nem felejtik el hőseiket.

Köszönet mindazoknak, akik az ügy mellé álltak és segítségükkel mi somogyiak ismét bebizonyíthattuk, hogy nem felejtjük és tiszteletben tartjuk nagyapáink, dédapáink emlékét.

Aztán még néhány ölelés, könnyek és biztatás, majd a futók csütörtökön fél négykor mintegy harminc szimpatizáns futó kíséretében elrajtoltak, hogy közel húsz nap múlva célba érjenek.