Állandósult átmenetiségben Kárpátalján

A tartalékok fogynak nemcsak anyagi, hanem lelki és fizikai értelemben is, az otthon maradt nőkre egyre több feladat hárul, családok szakadtak szét, és egyre várat magára a béke – foglalták össze jelenlegi helyzetüket a Kárpátalján élő reformátusok. Az orosz–ukrán háború kitörésének második évfordulójának apropóján Sipos József kárpátaljai lelkipásztor és Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója beszélt a tapasztalatokról, a reményről, az újrakezdésről.

Emberek milliói menekültek el Ukrajnából a háború kitörése óta. Ez alól Kárpátalja sem jelentett kivételt. Akik maradtak, igyekeznek dacolni a konfliktus hozta nehézségekkel és megtenni minden tőlük telhetőt a túlélésért, a megmaradásért. Ebben a nem mindennapi helyzetben a református közösségek is keresik a kapcsolódási pontokat.

A MEGÚJULÁS ÉVE

– Kárpátalján jelenleg egyre nehezebb a helyzet, úgy érezzük, még az eddigieknél is nehezebb – fogalmaz Sipos József tiszakeresztúri lelkipásztor. Mint mondja, az ukrán mozgósítási szabályok szigorítása tovább nehezíti az amúgy sem könnyű mindennapokat. – Ez alapján azokat, akik otthon maradtak és hadkötelesek, de eddig volt engedélyük mozogni, most egyfajta regisztrációra kényszerítik. Reménykedtünk, hogy vége lesz, de ez eddig nem történt meg. Ennek ellenére a népünk kitartó, hisszük, hogy Istenünk gondoskodik rólunk és megtart bennünket – hangsúlyozza a lelkész.

Ez az esztendő a megújulás éve a kárpátaljai reformátusok számára. „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” – idézi a lelkipásztor Jeremiás próféta könyvének 8. fejezetének 20. versét, majd hozzáteszi: – Van úgy, hogy reménykedünk, úgy véljük, emberileg elértünk a határainkhoz, de nem érkezik el, amit várunk. De az, hogy még nem jött el az idő, nem jelenti, hogy Isten nem munkálkodik. Ezért éreztük úgy, hogy most a megújulásért kell könyörögnünk. Ennyi idő után már szükségünk van arra, hogy megújuljunk, feljöjjünk a víz alól és vegyünk egy nagy levegőt. Ebbe hívjuk segítségül Isten lelkét – mondta reménykedve.

ELŐRE ELKÉSZÍTVE

Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója elmondta, hogy amikor elkezdődött a háború, gyorsan kellett dönteniük. – Kiürítettük az iskolát, és előkészítettük a kollégiumi szálláshelyeket a menekülteknek. A tanárok többsége elhagyta az iskolát, az intézmény ötvenhárom dolgozójából huszonketten maradtak, mind nők. A tanítás mellett folyamatosan fogadtuk az érkező menekülteket – idézi fel a két évvel ezelőtt történteket az intézmény vezetője. Az egyházi líceumok Kárpátalján jelenleg egyfajta köztes állapotot jelentenek az iskolák és a gyermekotthonok között, így feladatukká vált befogadni olyan gyermekeket, akiknek a szülei nem tartózkodnak már az országban, és nagyszülők, rokonok felügyeletére lettek bízva. Gál Erika úgy fogalmaz: az otthon maradt férfiak szinte fogságként élik meg a mindennapokat, de az is igaz, hogy a legtöbb településen főleg nők maradtak.

– Általános tapasztalat, hogy nehéz a maradás, de akik emellett döntöttek, igyekeznek kitartani, és várják a találkozásokat a kivándorlókkal. Ahogy a nagyszüleinknek, nekünk is ki kell tartanunk – vallja Gál Erika. – Ők vállalták az újrakezdést a háború és a málenkij robot után, és hiszem, hogy mi is újra tudjuk majd kezdeni. Maradt itthon egy erős mag, és képesek leszünk helytállni – fejtette ki.

Farkas Zsuzsanna/Tiszántúli Református Egyházkerület

Forrás: reformatus.hu

Nyitókép forrása: Kárpátalja.ma