Nem minden fűszernövényt ajánlott lefagyasztani

A tartósítás és a maradékmentés egyik legjobb módja a fagyasztás. Ezt akár friss fűszernövényekkel is megtehetjük, ám némelyikkel mégsem érdemes, kiolvasztás után ugyanis fonnyadttá válik.

A lefagyasztott fűszernövények akár egy évig is elállnak, fontos ugyanakkor tudni, hogy mely fajták bírják jól a fagyasztást, és melyek azok, amelyek nem igazán alkalmasak erre” – figyelmeztetett Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a német ÖkoTest cikkére hivatkozva azt írta, ez remek megoldás, ha nem tudjuk az összes friss, a saját kertünkből származó vagy boltban vásárolt fűszert idejében felhasználni.

Első lépésként mindenképpen távolítsa el a friss fűszernövényekről a fonnyadt vagy száraz részeket! Ezután alaposan mossa és szárítsa meg a növényt, aprítsa fel, majd porciózza jégkockatartóba vagy egy kis fagyasztózacskóba. Ezt követően azonnal rakja be a mélyhűtőbe!

Néhány növényt inkább szárítani érdemes

A tájékoztatás szerint a kapor, a tárkony, a petrezselyem, a koriander, az oregánó, a rozmaring, a zsálya és a metélőhagyma jól fagyasztható. A bazsalikom azonban felolvasztás után fonnyadttá válik. Ha azonban a lehető legjobban szeretné megőrizni a fűszernövények eredeti ízét, akkor fagyasztás helyett az oregánót, a rozmaringot és a zsályát inkább szárítsa ki.

Forrás: hazipatika.com

Nyitókép forrása: Fotó: Getty Images