A hagyományos családmodell mellett tüntettek Varsóban

Lengyelek tízezrei tüntettek vasárnap Varsóban a hagyományos, azaz egy férfiből és egy nőből álló családmodell védelmében.

A menetben ott vonult több tucat francia, s a lengyel szervezők ki is emelték ennek jelentőségét, közölve: „szolidárisak vagyunk a franciákkal abban a küzdelemben, amelyet a hagyományos családi értékek védelmében folytatnak”. „Franciák, ne adjátok meg magatokat, mi veletek vagyunk!” – harsogta a tömeg előtt az egyik szervező, Jacek Sapa.

A párizsi parlament négy hónapig tartó vita után áprilisban fogadta el a homoszexuálisoknak a házasodást és az örökbefogadást is lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely a tavaly megválasztott Francois Hollande francia államfő egyik legfőbb választási ígérete volt. Az elmúlt hónapokban Franciaország szerte számos tüntetést rendeztek a tervezet ellen és mellett, s több demonstráció zavargásba torkollott.

A varsói menetben tüntető franciák egyik szószólója azt hangsúlyozta, hogy soha nem fogják elfogadni az új törvényt, s nem engednek. Vasárnap egyébként nemcsak Varsóban, hanem mintegy száz másik lengyel városban is tartottak hasonló megmozdulásokat a család védelmében, az abortusz és a homoszexuálisok házassága ellen.

Május 25-én a brazil protestáns egyházak mintegy százezer tagja tüntetett Rio de Janeiróban a melegházasság ellen és a hagyományos családkép védelmében. Horvátországban aláírásgyűjtés zajlik annak érdekében, hogy az alkotmányba vegyék be: a házasság egy férfi és egy nő életközössége.
Óriási vita van a briteknél is

Ismert, Nagy-Britanniában is óriási vitát vált ki a homoszexuálisok házasságának lehetséges, többlépcsős engedélyezése. A világsajtó azzal is rendszeresen foglalkozik, hogy a Vatikán miként foglal állást, holott az e kérdésben megfogalmazott egyházi álláspont kétezer éve világos. Az utóbbi időben a Magyar Nemzet arról is írt, hogy Bajnai Gordonék esetleges, jogállamot helyreállítónak nevezett alkotmányterve is utat nyitna a melegházasság felé. A homoszexuálisok életszövetsége az amerikai elnökválasztási kampánynak is része volt.

A melegek és leszbikusok jelenleg házasságot köthetnek Argentínában, Belgiumban, Dániában, Dél-Afrikában, Hollandiában, Izlandon, Kanadában, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Új-Zélandon, Uruguayban, valamint Brazília hét tagállamában és Brazíliavárosban, Mexikóban Mexikóvárosban és Quintana Roo tagállamban, az USA tíz tagállamában (Massachusetts, Connecticut, Iowa, Vermont, New Hampshire, New York, Washington, Maryland, Maine, Rhode Island, Delaware és Minnesota), valamint a fővárosában (Washington DC). Izraelben és Mexikóban az azonos neműek ugyan nem köthetnek házasságot, azonban teljes értékű házasságnak ismerik el a külföldön, illetve az USA más tagállamaiban azonos nemű párok által kötött házasságokat.

Forrás: MTI/erdely.ma