Az ukrán politika kilátásai a kulturális paradigma fényében

Egy esetleges ukrajnai kultúraváltás feltételeit és kilátásait elemzi a pravda.com.ua portálon minap megjelent írásában Vagyim Novikov. A cikk folytatása-továbbgondolása annak az esszének, amelyet lapunk május 17-i számából már megismerhettek olvasóink.

A társadalom kultúrája – értékei, hiedelmei, viselkedési normái – a gazdasági és a társadalmi fejlődés mozgatórugói közé tartozik. Ez a sava-borsa annak a társadalmi-gazdasági koncepciónak, mely az utóbbi két évtizedben alakult ki amerikai tudományos körökben kulturális paradigma néven.

A kulturális paradigma annak a nyilvánvaló ténynek a magyarázatára tett kísérlet, hogy a meglévő természeti és pénzügyi források sok társadalomban nem képesek leküzdeni a szegénységet, a katasztrofális társadalmi különbségeket, biztosítani a lakosság széles rétegei számára a lakhatást, az egészségügyi ellátást és az oktatást. Például miért helyezkedik el valamennyi gazdasági és társadalmi rangsorban a lista két ellentétes végén Ghána és Dél-Korea, holott az 1960-as években azonos fejlettségi mutatókkal rendelkeztek? Miért tartoznak máig a legszegényebb országok közé Venezuela és Guinea, amelyek fantasztikus természeti kincsekkel rendelkeznek, miközben a leggazdagabbak között majdhogynem váratlanul felbukkant Szingapúr, amely egyáltalán nem rendelkezik semmilyen természeti kinccsel?

A kulturális paradigmára vonatkozó kutatások legnagyobb részét latin-amerikai országok példáján végezték el, majd a kutatások kiterjedtek Afrika és Ázsia bizonyos országaira. Ami a posztszovjet államokat illeti, a szerző csupán két munkát ismer, az egyik Grúziára, a másik Oroszország Pszkovi megyéjére vonatkozik. Így sajnos nem végeztek kutatásokat arra vonatkozóan sem, miért tart ellenkező irányba Lengyelország és Ukrajna, melyeknek pedig 1980-ban nagyon hasonlóak voltak a fejlettségi mutatóik. Az egyikük Dél-Korea útját követi, a másikuk Ghánáét.

A kultúrának azok a vonásai, amelyeket a világnézetiek közé sorolnak, nagyon konzervatívak. Nem gondolom, hogy politikai módszerekkel lehetséges volna lényegesen és gyorsan hatni rájuk. Ugyanakkor a társadalmi viselkedés olyan szférának tűnik, ahol a legkönnyebben lehet változásokat elérni. Ezenkívül az ukránok társadalmi viselkedésének összetevői közül három vonatkozásában is olyan állapot figyelhető meg, amely kedvez a társadalmi-gazdasági fejlődésnek: ezek a születési arány, a nemek közötti viszony, valamint az egyház és az állam kapcsolata.

A retrográd kultúrákban Grondona tipológiája és napjaink valósága szerint is a társadalmi viselkedés meghatározó tényezője a korrupció, vagyis az állami hivatalnokoknak tisztségükből fakadóan informális, nem hivatalos és törvénytelen előnyökhöz jutása. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a korrupció teljesen áthatja az ukrán társadalmat – az elnöktől kezdve egészen a legkisebb hivatalnokig. De Ukrajna nem egyedülálló e tekintetben.

Csupán a protestáns országok mentesek ettől a jelenségtől, mert a protestáns etika intoleráns a korrupcióval szemben. Ám Szingapúr, Tajvan, Grúzia példája azt mutatja, hogy nem lehetetlen a korrupció gyors leküzdése, vagy hirtelen visszaszorítása – méghozzá politikai, s nem vallási módszerekkel – a nem protestáns etikai rendszerű országokban is, ahol korábban toleránsak voltak a korrupcióval szemben.

Jelenleg éppen a bizalom az, ami hiányzik az ukrán társadalom és a politikusok viszonyából. A politikusokkal szembeni bizalmatlanság elterjedt jelenség az egész világon, de itt megengedhetetlenül magas a szintje.

A korrupció sikeres leküzdése megteremti ezt a bizalmat, miáltal lehetővé tesz más változásokat is a társadalmi és a gazdasági életben. Az első, amit a bizalom lehetővé tesz, a hatalom olyan decentralizációja, amely nem megy az irányítás rovására, nem okoz zűrzavart.

Funkcionális és területi decentralizációra egyaránt szükség van. Az előbbire a törvényhozóknak és a bíráknak az elnöki hatalomtól való függetlenné tétele miatt volna szükség, az utóbbira a helyhatóságok pénzügyi forrásokkal való ellátása végett, aminek a központi költségvetés általi totális centralizációt kellene felváltania.

A korrupció leküzdése és a bizalom erősödése párhuzamosan halad egy természetét tekintve másmilyen elit formálódásával: a jelenlegi elit nem egyszerűen felelőtlen, hanem primitíven fosztogató. Minél többet és minél hamarabb felmarkolni – ez a viselkedés reflexszerű náluk. A felmarkolós reflexű embereket mások váltják fel, olyanok, akik magukat – először is – a társadalom részének, s nem juhok közé keveredett farkasoknak fogják tekinteni. Másrészt olyan részként tekintenek majd magukra, aki felelősséggel tartozik az egész társadalomért.

A gazdasági viselkedés területén mindenekelőtt biztosítani kell a vállalkozás fejlődését a gazdasági szabadság kiterjesztése révén. A gazdasági szabadság nem egyszerűen a vállalkozás bejegyzésének egyszerűségét jelenti, amint manapság a kifejezést lebutítva fogalmazni szoktak, ugyancsak ide tartozik, hogy ügyészségi, kormánybeli, rendőrségi vagy elnöki adminisztrációbeli „patrónus”, védelem nélkül is lehessen üzleti tevékenységet folytatni. A „patronálásnak” mint társadalmi-gazdasági jelenségnek el kell tűnnie.

Mindennek várható következménye a piaci verseny erősödése, az egyre több innováció, a tényleges, átlátható befektetések gyarapodása az anonim külföldi invesztíciókkal szemben, melyek tulajdonképpen nem egyebek, mint a korábban ellopott költségvetési pénzek. Ez a közeg beindítja a társadalmi lifteket, azaz lehetőséget teremt az előrelépésre a társadalmi ranglétrán a tehetség, a kreativitás és a vállalkozó kedv révén.

Mindezen változások összessége a fejlődés szempontjából kedvezővé alakítja a társadalom kultúráját. Ez pedig a 30 éves gazdasági egyhelyben topogásból való kijutáshoz, a GDP-nek, a tényleges jövedelmeknek legalább a legszegényebb EU-tagországok szintjéig való növekedéséhez vezet.

Fontos, hogy azok a politikusok, akiknek szándékukban áll programmal előállni Ukrajna fejlesztésére vonatkozóan, elismerjék, hogy az ország nem rendelkezik olcsó természeti kincsekkel, amelyek a fejlődés forrásaivá válhatnának; nincs olcsó olaja, mint az Emírségeknek, jó minőségű szene gyakorlatilag a földfelszínen, mint Ausztráliának; eleve nincs semmiféle forrása, amely őrült nyereséget produkálna. El kell ismerniük azt is, hogy csak az olyan kulturális változások, mint a törökországiak vagy a szingapúriak képesek ellensúlyozni az olcsó források hiányát, s válhatnak a fejlődés forrásaivá.

Milyen kulturális változásokat kellene végrehajtania annak a bizonyos alternatív politikai erőnek, ha sikerül megszereznie a hatalmat? Lawrence Harrison kulturális paradigmájából kiindulva, amint azt a The Central Liberal Truth című könyvében kifejti, a változások koncepciója nagy vonalakban a következőképpen festhet:

Oktatás. Ahhoz, hogy a változások visszafordíthatatlanokká váljanak, az oktatásnak kell a hatalom prioritásává válnia a „báziságazatok”, a „szociális védelem” és legfőbbképpen a populizmus helyett. Becsületesen be kell vallani magunknak, hogy az anómia állapotában született és formálódott nemzedék nem a legjobb nyersanyag a kulturális transzformációhoz, a tényleges változások csak a következő generációkban mennek végbe.

Ehhez egy sor lépésre van szükség. Minden gyereknek egyformán magas szintű oktatásban kell részesülnie. A költségvetés szétrablásának beszüntetésével megtakarított pénzt éppen az oktatásba kell fektetni.

[…]

Az államigazgatás területén. A kulturális paradigma kevéssé ismert a nyugati tudományos körökön kívül, ezért nélkülözhetetlen a széleskörű állami népszerűsítése az elmúlt évszázad sikeres kulturális transzformációiról szóló legegyszerűbb szövegek és beszámolók szintjén. Ennek afféle állami ideológiává kell válnia.

[…]

Gyökeresen megváltozik a gazdaságpolitika: az oligarchikus, szigorúan monopolizált, a szabadpiaccal és a szabad befektetésekkel szemben ellenséges gazdaság helyett egy gazdaságilag szabad, versenyképes, a befektetéseknek kedvező közeg jön létre. A Kucsma elnök politikája által mesterségesen létrehozott oligarchikus gazdaságra objektíve semmi szükség. Felszámolásához a politikai akaraton kívül semmire sincs szükség, ezt nagyon gyorsan el lehet végezni, s eredménye alig néhány éven belül jelentkezik a termelés és a jólét növekedésének formájában.

[…]

Az államapparátus ugyanilyen gyökeres átalakítást igényel, ezt azonban lehetetlen gyorsan elvégezni. Ezt az apparátust jelenleg emberek milliói alkotják, akik számára a korrupció és a felelőtlenség a norma. Leváltásukhoz több nemzedékre van szükség, de a szelekció és a csere kritériumai teljességgel nyilvánvalóak: becsületesség, hozzáértés, felelősség. Fel kell azonban készülni arra, hogy a korrupt ügyészek és rendőrök ezrei elkeseredett ellenállást tanúsítanak majd.

Az igazságszolgáltatás az a hatalmi ág, amely maximális bizalmat igényel a társadalom részéről, s amely Ukrajnában a teljes bizalmatlanságig degradálódott. […] Csak a rendszer teljes megsemmisítése a Legfőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól és az Alkotmánybíróságtól kezdve valamennyi elsőfokú bíróságig, a bírói gyakorlat betiltása valamennyi bíró számára, és ezzel egy időben egy teljesen új bírósági rendszer létrehozása lenne képes visszaadni a társadalom bizalmát.

A társadalomnak az igazságos, megvesztegethetetlen, elfogulatlan bíróságba vetett hite nélkül lehetetlen kulturális fejlődést elérni. E nélkül nem szerezhető vissza a törvénybe, a törvény előtti egyenlőségbe vetett hit, lehetetlen biztosítani a szabad, versenyen alapuló gazdaság működését.

A „negyedik hatalom”. A tömegtájékoztatási eszközök, napjainkban különösen a televízió, nem egyszerűen informálnak, hanem formálják a közvéleményt, sőt befolyással vannak a viselkedési értékek és normák alakulására. Ezért az új hatalom számára a tömegtájékoztatási eszközöknek ugyanolyan prioritássá kell válniuk, akár az oktatásnak.

Mindenekelőtt nem maradhat fenn a tömegtájékoztatási eszközök tulajdonának oligarchikus struktúrája, nem birtokolhatja Firtas az ország információs eszközeinek felét, Pincsuk pedig az egyharmadát. Az információs monopóliumokat azonnal nemzeti tulajdonba kell venni, hogy azután részvénytársaságokká legyenek átalakítva azzal a kikötéssel, hogy egy személy nem birtokolhat 1 százaléknál nagyobb részvényhányadot ezekben a monopóliumokban.

Az ukrán tömegtájékoztatás, ezen belül elsősorban a televízió sajátossága, hogy szórakoztató tartalmának nagyobbik hányada Oroszországban készül, egy ugyanolyan retrográd, a társadalmi és gazdasági fejlődéssel szemben ellenséges kultúrájú országban. Mindezek a sorozatok és szappanopera-folyamok nem egyszerűen csak konzerválják a fejlődéssel szemben ellenséges kultúrát, hanem egy másik államtól való kulturális függőséget alakítanak ki.

[…]

Pillanatnyilag egyetlen olyan politikai erőt sem láthatunk Ukrajnában, amely ezeket a változásokat célozná meg, vagyis nem a hatalom-, hanem a kultúraváltást. Az ellenzéki pártok egyike sem képes megmutatni a népnek, hogy mit és hogyan igyekszik változtatni annak érdekében, hogy az ország leépülését fejlődésre fordítsa. […]